Balatonudvari temetőjében különleges, egyedülálló szív alakú sírkövek találhatók. A temető az ország négy védett temetőinek egyike.

Homály fedi pontos eredetüket. Ezért a legendákhoz fordulunk. „Volt Balatonudvariban valaha egy szegény ember, valami furcsa ember, találékony elme, olyan falusi ezermester. Kitalálta, hogy a sírköveket szív alakúra kell faragni. Legyen lába, amelyet elültessenek a sírban nyugvó fejéhez, de ami kimarad a földből, olyan legyen az, mint az ember szíve. Arra jöjjön rá az írás. Ez illik a holtakhoz is, az élőkhöz is. (…) Maga faragta a sírköveket. Fölment a hegyek alá, alkalmas kőlapokat keresni. Talált is a dörgicsei határ közelében. Azután kifaragta szív alakúra. Azután rávéste a halott nevét s születésének és halálának évét. Nem is kért érte pénzt. Megelégedett szívből jövő köszönjük szóval s egy-egy csutora borral. De azért munkáját mégis megfizették.” (Eötvös Károly: Balatoni utazás – A balatoni út vége – A két temető) A másik legenda: Dúl Veronikához vonzódik egy kőfaragó legény. Ám a lány a Balatonba vész, ezért a sírja fölé a kőfaragó legény szív alakú sírkövet készít. A harmadik ennek változata: Egy udvari halásznak volt egy igen szép lánya, aki sokszor elkísérte édesapját a Balatonra halászni. A bátor leány egyszer egyedül is beevezett a vízre. A Bakony felől hirtelen jött meg a vihar és a leány nem tudott kievezni a partra a zivatar elől. A vihar felborította a csónakját és a leány Balatonba fulladt. A falu népe sajnálta a leányt, de a szeretője, egy kőműves legény különösen. A legény elhatározta, hogy szív alakú sírkövet készít kedvese sírjára. Az udvariaknak nagyon megtetszett a szív alakú sírkő és halottjaik számára ők is készítettek hasonlót. Amíg a kőműves élt, sok ilyen sírkövet faragott, amelyekkel benépesítette az udvari temetőt… A legendákon túl viszont mások úgy vélekednek, hogy kőfaragásban és helyesírásban járatlan helyi kőfaragók készíthették őket, mivel néhány síron helyesírási hibák is olvashatók…

A szív alakú sírköveken sorra felbukkan egy furcsa szerkezet: boldogul kimult (sőt: boldogult kimult). A 19. század elején a temetőkben gyakori felirat volt ez. Megtaláltuk nyomát Hajas István (Veszprém, 1733. 10. 23. – Veszprém, 1798. 08. 29.) katolikus plébános egyik művében: „Keresztény filósofus. Avagy az Urban, b[boldog] asszony havának 21. 1792-ben életének 68-ban boldogúl kimúlt…” Báthori Gábor egyik prédikációgyűjteményében: „Megszomorodott szüléi ezen Urban boldogul kimult Keresztyén Ifjúnak” (Emléket kövekkel megrakott Temető Kert… Pesten, 1821). A boldog szavunk alapjelentése: a sorsával, körülményeivel megelégedett, korábbi jelentései között felbukkan ez: „idvezült, kinek még emlékezete is boldogító”, pl. boldog emlékezetű atyám; néhai. A boldogul kimúlt egykor annyit jelenthetett: megboldogult (azaz elhunyt). A megboldogul (első előfordulás: 1531) eufemisztikusan azt jelenti, hogy meghal, de a jelentés motivációja: boldoggá lesz, vagyis elnyeri az örök boldogságot. Így van kapcsolata a halálnak a boldogsággal.

Itt hozzászólhat!