A Mama

A Mama a nagymamát jelenti, nekem ez új volt, amikor bekerültem ebbe a családba, mert a mi családunkban a mama az édesanya, a nagymama nagymama, legföljebb nagyi. A Mama evangélikus,  férje református volt, ezért, még a pártállami időszak kellős közepén, amikor a városba kerültek, a Mama elment az evangélikus templomba. Másnap már szóltak a Papának és a Mamának a munkahelyén, hogy ez így nem lesz jó. A Papa pártfunkcionárius volt, a Mama is fontos megyei állásban. A Mama nem ment többé templomba. Összetartotta családot, nyugdíjasként is irányította a háztartást.  Egyszer kisebb nézeteltérésünk támadt politikai kérdésben, úgyhogy többé nem hoztam szóba a politikát. Ha felvisított egy sziréna (a mentőállomás közelében laknak), a Mama mindig megkönnyezte. Rendszeresen kijárt a temetőbe, a Papa sírjához. Nem imádkozott. A Mama a néplapot és bulvárújságokat olvasott, bulvárműveltségemet mindig nála gazdagítottam a számomra semmit nem jelentő „neves senkik” érdektelen, végtelen történeteinek olvasgatásával. A Mama most kilencvenfelé jár, két éve nincs kapcsolata a világgal, ha köszönünk, nem reagál, unokáit, dédunokáit nem ismeri föl, egész nap ül, tartja maga előtt a bulvárújságot. Szemüveg is van rajta. Figyelem, hogy olvas-e. De mintha csak a képeket nézné: egész nap. Ha besötétedik, sötétben nézi a képeket. Mivel már két éve nem beszél, nem tudjuk meg soha, hogy mit olvas, mit gondol, milyen világa van, milyen emlékek, emlékfoszlányok tolulnak föl benne. És azt sem tudjuk meg soha, hogy mi helyett.