Tanítványaim

Sok ezren, talán sok tízezren vannak, akik jártak az óráimra. De nem a tanítványaim. Tanítványaimat nem számoltam össze soha. Ám most, a születésnapomra, sokan eljöttek. Jöttek, a 80-as évek végének időszakából, amikor még kezdő tanárként talán nem is legjobb órákat tartottam. Az egyik most egy nagy tehetségtámogató tanács vezetője, a másik neves vállalkozó, a harmadik az egyik vezető párt szóvivője és képviselője, a negyedik… A negyedik, Kaczián Gábor később munkatársam lett, de egy szörnyű betegség 40 éves korában elragadta. Jöttek a 90-es évekből: akkori óráimat is ma már kritikával szemlélném. Szinte minden médiában van tanítványom. Az egyik intézetigazgató, a másik nemrég lett egyetemi tanár, s tanítványom volt a legnagyobb magyarországi tudományos intézmény igazgatóhelyettese is. Majd a 2000-es évekből: ekkori óráimon talán már megtaláltam a rám jellemző hangot. Tanítványom van Szlovéniában, Szingapúrban, és még ki tudja hol. Végzett doktoranduszaim: Erdélyben, Budapesten, és sajnos egyik már nincs közöttünk. Egyre újabb és újabb tanítványok bukkannak fel. Tíz éve történt, hogy egyik hallgatóm mondja: édesanyja az üdvözletét küldi – a tanítványom volt, később tankönyvet írtunk együtt. Most nyáron levelet kapok egyik volt tanítványomtól, fölvették a leányát a bölcsészkarra, lelkére kötötte, hogy az én előadásomat fel kell vennie. Fel is vette, s már írt is egy remek dolgozatot. A mostani órámon ül egy kedves, lelkes, minden iránt érdeklődő, minden fölvetett kérdést kinyomozni akaró hallgató (ritka az ilyen), aki nemrég azt mondta, édesapját én tanítottam a 90-es években. Előadásaim során rámköszönnek tanítványaim Nyíregyházán, Miskolcon, Zalaegerszegen, Szombathelyen, a minap Veszprémben – kérdezik, rájuk ismerek-e (olykor igen, olykor nem), kedvesen azt mondják, eljöttek, hogy újra hallhassanak. Tudtam rólatok, szinte mindenkire emlékszem, de nem tudtam, hogy ilyen sokan vagytok!