Bakator

Tudják-e, mi a bakator? Kékespiros bogyójú magyar szőlőfajta. Egyetlen tő élte túl, ma a Várban a Szent György Fogadó udvarán virít. Menjenek be, nézzék meg! Szeremley Huba Badacsonyi bakator borából kaptam egy palackkal. Ebben a mai hőségben („parti szellő”) megbontottam. Ittam belőle egy pohárkával, majd még eggyel. Finom, savanykás, nyári. A Balatonnál ébredtem ma én is. KI szöszmötölt reggel, jelezve, hogy ébredjek, mert föl kell hoznom Pestre, ahogy tegnap megbeszéltük. Tegnap kicsit élveztük a mediterrán Balatont. Kenesén bevitorláztunk a tó közepébe, nagyokat úsztunk a hajó körül, sőt még kormányoztam is a hajót, na jó, nevettek rajtam, mert a 75 fokot nem tudtam tartani, ide-oda csalinkáztunk, majd vacsoráztunk, és fölfelé menet itt-ott megittunk egy-egy sört. A pékségnél 435 forintért lehetett friss kenyeret vásárolni, csak kicsivel volt jobb, mint az Auchan kenyere, amit 137 forint. Ezek mennek, meg a bárányfelhők, mondják adatközlőim. Szerencsére éjjel az utolsó poharat már nem ittam meg, így reggel friss voltam, amikor KI szöszmötölt. Nagy búcsúreggeli a kenesei ház teraszán, majd indulás Pestre, mert KI-nek délután már a Diósgyőr-meccsről kell tudósítania. Visszafelé KI megtanított a tempomat használatára: tényleg milyen érdekes, hogy vezetek egy autót, amely magától megy… Szemből, Budapesttől gyakorlatilag végig állt az autópálya. Mi annyit láttunk, hogy két kocsi áll a leállósávban. Semmi mást. Ezért dugult be a pálya? És miért nincs valami intézkedés? Egy biztos, ha ma jöttünk volna, én már a Velencei-tónál feladtam volna… KI-t hazavittem Halásztelekre, a családjához, a kislánya kedvesen rajzolgatott, és mosolygott rám. Én meg délután felépítettem egy kőgrillt, és elfogyott a bakator. (Tudni kell, hogy a cikkírást igazából édesapámtól és GI-től tanultam, aki a Bakator utcában lakott. 1981-ben bevittem egy cikket az Utazási Magazin c. lap szerkesztőségébe. GI azt mondta, hogy rögtön megnézi. Szinte az összes sort áthúzta, javította. Majd azt mondta, rendben, megjelenteti. Azóta vagyok hálás minden szerkesztőnek. GI-vel mostanság is találkozom, már nyugdíjas, folyamatos lelki békében él, nagyon tisztelem és becsülöm. Ilyen finoman még soha nem érzékeltette velem valaki, hogy jó, amit csinálsz, de azért lehetne sokkal jobb is. Néhány évvel később szerkesztői állást kínáltak ennél a lapnál. Megkérdeztem GI-t, hogy mit tegyek. Azt mondta: „Újságíró bármikor lehetsz, de tudós nem”.)