Hol vagy, Jancsi?

Apánk 80, anyánk 90 évet élt. Anyám bátorító mondata volt: jók a génjeink. Akkor te most miért mentél el? Álmod volt a szekszárdi szőlő, építettél házat, készítettél bort, azután egyszer csak elkezdett minden romlani. Először csak annyit láttam, hogy nehezen szállsz be a kocsiba. Hogy többször futsz neki egy mondatnak… 18 karácsonyán vártalak a Népligetben, a te Volánodnál (merthogy ott dolgoztál mindvégig, minden buszt ismertél), te szálltál le utoljára, megdöbbentem. Az én erős, izmos bátyám. Aki játszva tanulta végig a műszaki tudományokat, minden autót, autóbuszt könnyedén megjavított. Nagyapánk, Vígh János volt a Felvidék első Opel-szervizének tulajdonosa. Tőle örökölted az autók-motorok iránti érdeklődésedet. Lányod azt mondta, titkoltad, hogy van valami baj. Persze, soha nem panaszkodtál. Kőkemény férfi voltál, aki mindennel szembeszáll. Aki kamaszként házi olimpiát szervezett, aki egyedül végiggyalogolta a Pilist, aki egyetemistaként éjjelenként teherautót vezetett, tejet szállított a boltokba, fölnevelt két gyereket… S most döbbenten állunk, mert ma reggel elmentél örökre. Biharkeresztesnél ért a telefon. Félreálltam. Könnyezve nyújtottam a személyit a határőrnek. Nem érdekelt, hogy mit gondol. (Nem gondolt semmit.) Hol vagy, Jancsi? És miért ilyen korán? Hiszen még csak hét éve álltunk elárvultan anyánk sírjánál. S ma  Mimi nővérem, igen, ott Biharkeresztesnél azt mondta, hogy négy helyett már csak hárman vagyunk…