Magyar Sziszüphosz

Magántudós. Olyan tudós, aki nem épült be az akadémiai közegbe. A tudományos élet outsidere. Róluk ír Vincze Tamás a Széphalom évkönyvben (2018). És felbukkan Torma Zsófia, az első magyar régésznő neve is, aki egész életét a tordosi kultúra feltárására és ismertetésének szentelte, és halála előtt a kolozsvári egyetem díszdoktora is lett. Nem is outsider tehát. És hallgatnak róla. Nem úgy Anders Kaliff, aki Torma Zsófia és a civilizáció bölcsője címmel jelentetett meg könyvet (egy kicsit gyönge magyar fordításban). Bevallom, nehezen kezdtem hozzá. Ellenkezés ébred bennem, amikor valaki megtalálja a civilizáció bölcsőjét. De ebben a könyvben hivatkozás van Neparáczki Endrére (2017), a karosi temetőre, vagyis a szerző elég jól ismeri a mai kutatásokat. És nem konfabulál. Inkább csak feltételez, kérdez. Torma Zsófia 1875-től kutatta a tordosi (később Tordos-Vinca-, majd még később Vinca-kultúrát. (Az évtizedek elhomályosították kutatásait, sőt a kutatóhely magyar nevét is.) Egy Kr. e. 5700–4500 közötti kultúráról van szó: és kerámiadarabokon talált jelekről, amelyeket a régésznő sumér-akkád írásjeleknek vélt. S ha ez igaz lenne (és nem csupán valamiféle díszítésről vagy vallási-, esetleg gyártójelekről van szó), akkor ez lenne az óeurópai írás. Az onnan 75 km-re, 1961-ben föltárt tatárlakai lelet szintén hasonló jeleket tartalmaz. Innen kezdve nagyon sok a találgatás, de a tudományos világban leginkább a legyintés és a hallgatás. Anders Kaliff töpreng: az erdélyi kőkorszaki kerámiákon felfedezett furcsa jelek távoli rokonságot mutatnak a székely rovásírással; ráadásul ugyanazon a helyen. A kérdés nyitott. Torma Zsófia az 1876-os egy régészeti kongresszuson párhuzamot vont Schliemann trójai leleteivel. (Anders Kaliff: Torma Zsófia és a civilizáció bölcsője. Erdély régésznője és felfedezései. Ághegy-Liget Baráti Társaság, Székely Ház Alapítvány (2018) 124 old.)