A Római-parton

A Római-partra kibiciklizni jó. Friss levegő, Duna, sör. Van egy rejtett kerékpárút a zuglói körvasútsor mellett, át a váci vasúton, egy roncstelepen (éjjel átkerekezni nem jó), majd pedig bicikliúton végig az északi összekötő vasúti hídon. Most üres a Római. Egyébként pedig megállt itt az idő. Az nem lenne baj, ha az ötvenes-hatvanas évek hangulatát idézné. A baj, hogy inkább a romlást idézi és teljesen elhanyagolt. Visszaesett a víziélet, eltűnt a csónakházak népi hangulata. A duna-parti csónakházban Nagy a jókedv minden nap. Úszik az ember boldogságban És a jó Duna-víz simogat. Pedig a Hattyúból nem is oly rég még kivettük a motorcsónakot és fölmentünk Zebegényig, meg körbejártuk a Csepel-szigetet. A sólyapálya üzemel! Most nem üzemel. Egy másik csónakházban kenut béreltünk, és föleveztünk Szentendréig. Szép az idő, száz evező, Csattog a vízben már. Magasba szárnyal a dal, Száz fiatal éneke vígan száll.  Most nem látom az evezősöket. A Golyós nagyon rossz állapotban van. Kis kedvenc kifőzdém drágább és még lepukkantabb lett. A tulaj panaszkodik. Néhány vállalati üdülőt kibeleztek, az egykori oktatási központ, ahol még én is aludtam egyszer, tönkrement. A kor tükreként van egypár új üdülő luxusstranddal. És nyílt néhány trendi kajálda-söröző közvetlenül a parton leheveredésre csábító babzsákokkal. Elkerekezek a Római végéig – itt már új gát van, és ez is üres. Mögötte kihasználatlan és rendezetlen terület. Bármely főváros hálát adna egy ilyen csodálatos helyért. Mi nem. Napozunk órák hosszat lázban. És a csókból csattan száz, Olyan szép a Dunán, Ilyen nyári délután, De vidám ez a csónakház. Sajnos, csak vidám volt…