Végigszaladt a hír, hogy meghalt Papp Imre, az egykori Gemini felejthetetlen hangú énekese, billentyűse. Megrendített. Egy éve elkezdtem kutatni, mi lehet vele… több évtizede nem hallottam róla, kamaszkoromnak viszont feledhetetlen élménye a Gemini, a Budai Ifiparkban, a kőbányai Csajkovszkij parkban. Nem ők voltak az akkori “legmenőbbek”, de éppen ezért koncertjeik nagyon barátságosak, emberközeliek voltak, sokszor néhány méterre álltam tőlük. Papp Imre utolérhetetlen, egyéni hangja megragadott. Azután munkába álltam, sokat dolgoztam, elfeledkeztem róluk. De mostanában előjöttek a dalok: Énekelj, Néked csak idegen ember, Ha eladod a szíved, Mosolyogj, ha elém állsz, Hallgasd meg álmaim dalát, Ne felejts el emlékezni arra… és persze a Semmi sem tart örökké. Nem tudom, miért nem tudott olyan fényes pályát befutni, mint Balázs Fecó, Demjén Ferenc vagy Horváth Charlie, akiket szintén nagyon szeretek. Az én hibám is, a mi hibánk is, hogy nem kerestük, nem tartottunk ki mellette. Már késő.  Egy lemez maradt tőlük, évtizedekig nem tudtam lejátszani, mert nem volt lemezjátszóm, de most szereztem egyet, az interneten is elérhetők dalaik, de csak  nemrég jöttem rá, hogy ott zenét is lehet hallgatni. Kicsit furcsa klipek, ruhák, beállítások – de az a hang feltámadt bennem. Papp Imre hangja örökké él. S milyen kár, hogy ő már csak néhányónk emlékeiben. Elhagytuk, s most ő is elhagyott minket.

Utóirat: Most tudtam meg, hogy 2006-tól itt élt nem messze tőlem az Arany Alkony Paskál otthonban, talán láttam is, talán találkoztam is vele, csak nem ismertem meg… Ha korábban tudom… Nem készültek vele interjúk, csak az otthon egyik újságjában nyilatkozott: elmehetett volna Amerikába, de annyira szerette Magyarországot…

Itt hozzászólhat!