A héten Tartuban jártam. Sokat hallottam erről az észt kisvárosról (akkora lehet, mint Győr), melynek egyeteme sok tekintetben világhírű, és minden tekintetben irigylésre méltó. Az 1804-ben épült főépület patinás, a mellette lévő felújított épületek korszerűek, a város tele hallgatókkal. Először is a szemiotika képzésen csodálkoztam el. Sokak számára lefutott a szemiotika. Jelenleg a tartui szemiotika a világ szemiotikájának központja. Lotmann öröksége. Einsteinre emlékeztető haját is tükröző nonfiguratív szobra az egyetemi könyvtár előtt fejtegethető. Nem véletlen, hogy Th. Sebeok Tartura hagyta könyvtárát. Magyar származású volt, ránk is hagyhatta volna. Megnéztem, sok ott a magyar ajánlás. 100 hallgatójuk van, észt és angol nyelvű MA- és PhD-képzés folyik, most a bioszemiotika a legmenőbb. (Mi Magyarországon idén indítottuk a szemiotika MA-t 5 fővel).
S az egyetem. Megkérdeztem, hogy van-e az előadóteremben projektor. Mosolyogtak. Minden teremben van projektor. Az egyetemi szobák és előadók ajtajai üvegezettek, be lehet nézni, mielőtt belépünk. Fölöslegesen nem nyitogatnak. A tanárok szobájában nincsenek ósdi, kiselejtezésre váró, de valamiért soha ki nem selejtezhető fénymásolók, számítógépek. Könyvek se nagyon. Azok a könyvtárban vannak. A nyelvészeti intézet közösségi szobájában viszont mindig van csoki és kávé.
Előadásomra sokan eljöttek. Kedden a magyarországi antropológiai nyelvészetről beszéltem, élvezték, újdonság volt. Csütörtökön a magyar nyelvstratégiáról, erre még a minisztériumból is eljöttek. Előadásomban felmutattam az észt nyelvstratégia magyarországi hatását, ennek igen örültek. (Szombathelyen magyarul is megjelent.) Ők már a második ciklusban vannak (2010-ig tartott az első, ennek voltak eredményei, most már a második stratégia valósul meg). Megkérdezték, hogy nálunk mikor lesz az első. Udvariasan feleltem, van látens stratégia, és vannak törekvések. Eredmények is. Előttünk járnak, K. Peterson 21 évesen meghalt költőjük születésnapja (márc. 14.) az anyanyelvek napja. Hangsúlyozzák, nem az észt nyelv, az anyanyelvek napja… Értem.
A nyelvészeti intézet észt, általános nyelvészet, finnugor nyelvészet és észt mint idegen nyelv csoportból áll. A finnugrista kollégák közül meglepően sokan tudnak remekül magyarul. Koljával a komikról (zürjénekről) beszélgettem. A főépületben a tiszteletbeli doktorok listáját látom. 2010-ben Voigt Vilmost avatták. És látom két magyar professzor emléktábláját, akik az Észt Nemzeti Egyetem megalakulásakor eljöttek ide segíteni. Táblájukat Pomozi Péter javasolta, aki annyira jól beszél észtül, hogy nemcsak a bonyolult szakmai kifejezéseket ülteti át remekül, hanem észtnek is nézik…
Finnugrista kollégák mesélik, hogy Finnországban kötelező nyelvészeti program a szauna. Csakhogy a szauna inkább észt, Urho Kekkonen elnök is ide járt át. El is visznek Tartutól 60 km-re Kekkonen elnök kedvelt szaunájába (az egykori leégett). Este van már, egy erdő közepén, egy tó mellett befűtve vár a katlan. Hát nekem a Széchenyiben is jó (volt), de azért ez más. Készüljek fel, hogy utána be kell menni a 4 fokos tóba. Felkészültem. Fénykép is készül. Lassan oldódik ki a vaku, lefagy a lábam. De ahogy nézem, még most is megvan. Szaunázás közben viccek hangzanak el. Kemények is. Apolitikus vicc következik, mondják az észtek, amikor nagyon politikus vicc jön. Dudajevnek emléktáblája van, mert itt volt katonai vezető. Az egyetem előtti domb zöld gyepén szabad alkoholt inni – mert kell egy hely, ahol az embereknek lehetőséget adnak.
Tiszta, egyszerű, nagyon szerethető ország. Onnan indultak, ahonnan mi. Vagy messzebbről. Irigylésre méltóak. Nincs erőszakos modernizáció. Nyugodtak. A közlekedésben is. Nem láttam fennhéjázó autókat, különleges ruhákat. Tisztaság van. Egy mozgalom keretében kitakarították egész Észtországot (feleakkora, mint Magyarország). Sehol egyetlen szemét. Értenek angolul is. Csak megkérdeztem a buszvezetőt, hogy vajon megáll-e a reptéren, ő azt mondta, természetesen igen, s csak az én kedvemért odakanyarodott… (Azt hiszem, értem azokat a kollégáimat, akiket idehúz a szívük… Az enyém is kicsit itt maradt.)
Nyelvrokonaink, bár Európában a legközelebb vannak hozzánk, mégis eléggé nehezen megközelíthetőek. Közvetlen légijárat nincs. Nekem a Budapest-Prága-Tallinn vonalat javasolták, majd Tallinnból busszal Tartuba. Ez egy egész nap. Tartuból a 9.15-ös busszal indultam vissza, amely 11.40-kor tett le a reptéren. Korábban mentem, mert odafelé láttam egy balesetet, s az abba beragadt buszt. A repülőgép 15.05-kor indult, két óra Prága. Ott háromórás várakozás. Volt, hogy már egyedül voltam a reptéren, azt hittem, bezárt. A Malév 30 percet késett, de ezt csak az utazási időpontban közölték. 22.15-kor érkeztem Pestre. Nem tudom, hogy volt-e már ember, aki egy prágai reptéren elolvasta/újraolvasta Sarkadi Imre A gyáva című kisregényét. Meg egy japán párnakönyvet… (Kisebb erotikus történetek vannak benne, elég sok helyesírási hibával.) Már van ilyen ember.
Itt hozzászólhat!
