„Józan élet és az istentisztelet
legszebb, amit kapnak halandó emberek
– én így hiszem -, s csupán az bölcs, ki él vele” (Devecseri Gábor ford.)
mondja a hírnök miután elhozza a hírt, hogy a kíváncsi Pentheuszt saját anyja és az őrületbe kergetett bakkhánsnők széttépték. Az emberekre mért csapás folyamatos, ha bosszú, akkor túlzott is, ellenszerünk pedig nem lehet más, mint a hit, más oldalról azt mondhatjuk: a mentális (lelki) egészség. Örülni az életnek, a másik embernek, mások gyűlöletével, furcsaságaival nem törődni, elfogadni hibáinkat, de törekedni a jóra, tevékenykedni, alkotni. Ha pedig megbomlik a harmónia, megbomlik az ember, elveszíti eszét (tébolyult, lelkibeteg lesz), s elkezdődik az őrült bacchanália. Az ókori görög dráma az ember alaphelyzetére, az origóra figyelmeztet. (Nemzeti Színház, ma) És arra, hogy bárki, bármikor elveszítheti az eszét.
Valahogy betalált ez, mint Tandori Dezső egyik utolsó verse: Pillanatnyi (?) végszó
Felismertem a világ függőleges szerkezetét, és elnémultam.
Felismertem a világ vízszintes szerkezetét, és magányos lettem.
Itt hozzászólhat!
