„Aki égető probléma előtt nem izzik a lelkesedéstől; aki nem érzi ilyenkor erejének szárnyalását; aki a várva várt fiat lux ünnepélyes pillanatának közeledtére nem érzi a gyönyör meghatódottságát, az hagyja ott a tudományos kutatást, mert a természet nem pazarolja kedvezéseit a hidegvérűekre. A hidegség legtöbbször a tehetetlenség csalhatatlan jele” – olvasom Lénárd Ferencnél Ramon Y Cajal gondolatát (A gondolkodás hétköznapjai, Akadémiai 1982: 76–77). Nos, ültem ilyen hideg akadémiai bizottságban, mosolytalan, kíváncsiságra, meghatódásra, örömre képtelen emberek között, akiknek legfontosabb tevékenységük az volt, hogy tudóstársuk teljesítményét mtmt-, Hirsch-, listák, táblázatok, szögmérő, valamint szabásminta segítségével méricskéljék; s némi öröm csak akkor sikerült az arcukra, amikor a másikat le tudták nyomni, illetve, kevésbé aktív pártfogoltjukat minden mutató ellenére fel tudták húzni. Lénárd Ferenc még ezt fűzi hozzá az előzőekhez: „A most leírt sorok nemcsak a tudományos problémák megoldására érvényesek. Érvényesek az életben felbukkanó valamennyi problémára.”
Hát ezért vagyunk ott, ahol vagyunk.
Itt hozzászólhat!
