2006-ban New Yorkban bukkantak rá a legrégebbi, 1914-ben készült magyar némafilmre, A toloncra. Az Oscar-díjas Kertész Mihály első alkotása, Kolozsvárt és Torockón készült Tóth Ede népszínművéből. Liszka cselédlány esete a Kontra családnál. Az egyetlen film, amelyen (!) Jászai Mari látható. Amikor előkerült, a képek foltosak voltak és ugráltak, komoly nyomozás (Balogh Gyöngyi) eredményeként derültek ki a részletek. A filmet helyrehozták, zenét írtak rá, megdöbbentően jók a képek, persze a némafilm jellege miatt ma már eltúlzottnak tűnnek a gesztusok. – Megnéztem a Macskafogót is (1986, r. Ternovszky Béla), utána beszélgetés a rendezővel. Valahogy nem vagyok nagy barátja a rajzfilmeknek, ezért hagytam ki eddig. Gondoltam, hogy a macska–egér háború mögött sejtetett politikai mondanivaló is van, de a rendező ezt elhárította – szó sincs benne semmiféle célozgatásról, pusztán egy mulatságos filmet akart csinálni, melynek végén a gonosz macskákat pacifikálják. – A Hadikot sem szabad kihagyni. Nem emlékeztem a történetre. A film is sokáig homályban hagyja, hogy valójában mi is történt 1757-ben Sziléziában, majd Bécsben, Berlin egynapos elfoglalásnál már világosabb a helyzet. A pompásan filmezett alkotás első húsz percében főleg csak kardoznak, azután még szintén csak, a történet, ami egyébként zseniális, nehezen bomlik ki, és nem kelt túl nagy feszültséget. A bojt és a kesztyű története lehetne jó irány. Van tehát egy nagyon jó alapsztori, vannak csodaszép képek, és az ember úgy érzi, mintha a forgatókönyvíró, dramaturg nem ártotta volna magát bele. Kellene az elején egy kis történelmi eligazítás, mi is a feszültség Mária Terézia és Frigyes között, aligha tudja ezt fejből bárki is ebben a hazában, a sztorit is érdemes lett volna fokozni, s akkor a remek kalandfilm válhatott volna belőle. (R. Szikora János, 2023.)
Itt hozzászólhat!
