A Balatontól, pontosan Siófoktól még jár egy hangulatos vonat Kaposvár felé. Nagyon kedvelem a kis piros vonatot, a somogyi tájat. Persze amikor hasznosságról, gazdaságosságról van szó, azért elgondolkodom. A Siófok–Kaposvár utat három óra alatt teszi meg. Leszálltam az egyik vasútállomáson. Helyzetkép Belső-Somogyból.
A vasútállomás másfél kilométerre esik a falutól. Az állomásfőnök egy jó ötvenes, nagypocakos férfi, aki pecsétes, zsírfoltos pólóban és házipapucsban fogadja a vonatot, s vele az egyetlen utast, engem. Szóba elegyedek vele. Bemegyek az állomásépületbe. Az egykori épület teljesen el van hanyagolva. Jegyet nem adnak – azt a vonaton kell váltani. A faleveleket senki sem söpri össze, virágágyás nincs. Az állomásfőnöki helyiségben iszonyatos rendetlenség. Megy a tévé, a kályhán konzervkáposzta forrósodik. Leolvasható a falról egy korábbi főzés fölrobbant eredménye. Került ide egy kidobott fotel és ágy, ahonnan a tévét lehet nézni. Ezen a vonalon napi négy személyvonat jár. Tehervonat egy sem. Az állomásfőnök minden negyedik nap van szolgálatban – ő így mondja, szolgálatban – 80-100 ezret visz haza, meg a kafetériát, nagyon keveselli, s néha munka közben elsétál a másfél kilométerre lévő kocsmába…
Ha valaki egy elszomorítóan bájos, melankolikus vasúti filmet akar forgatni, ide jöjjön… Jó, Kambodzsába is mehet, ott is hasonló kép fogadja, ötven éve ott sem fejlesztették a vasutat. De ez közelebb van.
Itt hozzászólhat!
