Nem először vagyok vendégoktató a kolozsvári egyetem médiaszakán. A hétórás vonatutat ugyan nehéz megszokni, a szépülő és gazdagodó Kolozsvár látványa, a kapcsolat a rokonszenves diákokkal, kollégákkal fontos. És mindig tanulok… A mostani gyűjtésemet részben A nap szava rovatban adom közre, de lesz belőle Kossuth-műsor is. Első nap este a hallgatókkal és tanárukkal a Bulgakov kultkocsmában sörözünk. Tanár úr hamar elmegy dolgozni (fordítani), a kellemes sör oldja a nyelvet, s bár előtte bőrig áztam, nem veszem észre az idő múlását. A hallgatók mondják, ismernek ám a Duna tévéből… A Hej, hej… sorozatból. Erre emlékeznek? Csodálkozom. Hogyne, mondják. Kötelező volt nézni, a magyartanárok számonkérték, de például a kocsmákban is megállt az élet, ha a Dunán az Olsen banda… vagy Balázs Géza következett. Szólások is születtek, úgy kell írni, mint BG, illetve az adások után kezdtek el terjedni a számítógépek, s mindenki úgy akart vakon írni, mint az a bizonyos BG. Először csodálkoztak is, hogy tud BG ö betűt írni. Nevemet egyébként két á-val mondták. Hallgatóim szerint „szabály”, ha egy á van a szóban, akkor a mellette lévő a-t á-nak mondják, eszerint: szábály… Beszélgetés közben a másik asztaltól átszól egy férfi: nem ismerem magát a tévéből? Szerényen mondom, lehet. Jól van, mondja és tovább internetezik.
Így eltelve kedvességgel, szívességgel, végigtanítottam egy napot, de a végén már éreztem, hogy minden izmom fáj, az eső, a fűtetlen Bulgakov megtette hatását, megfáztam. Másnap este jegyünk van Ibsen Hedda Gabler című drámájára. Úgy ülök be, ha kiráz a hideg, legföljebb kijövök. A stúdiószínházban van az előadás, nem lehet kijönni, mert a nézőtéri bejárat a színpad része. Majd a szünetben. Nincs szünet. Háromórás a darab. Igaz, olyan meleg volt, hogy nem rázott ki a hideg. Kemény, nehéz darab, tele feszültséggel, gyors változásokkal. Még nem tudom feldolgozni. Harmadnap az utcán sétálok, szemben velem szalad valahová az egyik főszereplő, Bogdán Zsolt. Elémtoppan, hogy tetszett? Habogok valamit. És azt, hogy megismert? Persze, mondja.
Hát ilyen Kolozsvár. Kész a stadion, újjáépítik a villamost, megújították a ligetet, a belvárosban minden boltban tudnak angolul, szép a főtér, színes, változatos, barátságos. 2011-ben szép beszédet mondott itt a köztársasági elnökünk. 1982-ben voltam itt először. Akkor szomorú volt, fekete.
Tovább kellett volna utaznom az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének 20. évfordulójára Sepsiszentgyörgyre, de a megfázás keresztülhúzta a számításomat, inkább hazavonatoztam. Sokadik alkalommal mondom/adom fel a meghívást, haragudni fognak. Fáj, hogy csalódnak bennem.
A vonaton Püspökladányig egy pakisztáni, Svédországban élő, Debrecenben tanuló fiatalemberrel beszélgetek. Barátnője kolozsvári. Öt éve tanul az orvosin. Nem tud magyarul, teljesen elszigetelten élnek a külföldiek, csak angolul beszélnek. Szereti Magyarországot, de elég keveset tud róla. Többször elmondja, hogy a keleti magyarok nem szeretik a nyugati magyarokat. Nem tudom, honnan veszi. Ímélen folytatjuk Hassánnal. Jól jön neki egy kis országismeret, nekem meg az angolozás.
Itt hozzászólhat!
