Vasárnap volt, jó idő, sokan bicikliztek, mi is, ki a Rómaira. Ez az állandó kedves út, végig a körvasút mellett, át egy szeméttelepen, majd az északi vasúti hídon, máris ott vagyunk, nekem 35 perc. Ott sör, csak a rendőr észre ne vegye, no meg ma kirúgtunk a hámból: rántottszelet, persze rosszul átsütve, de hát ennyiért, kacag a krajcár. A Rómain tömeg, biciklivel alig lehet haladni, persze nem csöngetünk, nem idegeskedünk, csak kerülgetünk. Nézelődünk, szívjuk a dunai levegőt. Mehetnénk másmerre is, de az ember víz mellé vágyik… Igen, vízimajom-elmélet, nincs bizonyítva, de az ember mégiscsak érzi, hogy víz mellett jó. A Római dugig, elképzelem a gátat, mozgógátat, amit ide követelnek az államtól az állami csónakházak helyén épült társasházak lakói. Jó lesz itt a gát, mert akkor majd nem jön ide senki. Egyszer megkérdeztem az egyik vendéglőst, mi a véleménye a gátról, hiszen olykor fel kell kapniuk a cuccot és menekülni kell. Megszoktuk, nem probléma, mondta. Minden úgy van megépítve, hogy az ár nem okoz kárt. De ha ideépül a gát, ki fog ide jönni sörözni?
Remélem, nem lesz pénz a gátra, hiszen metróra, buszra, egyetemre stb.-re sincs, úgyhogy egy darabig még élvezhetjük a Duna közelségét. Kávéra is vágytunk, de nem itt, elgurultunk egy távolabbi mekiig, ott jó a jegeskávé. De most csalódtunk. A tejszín jó volt, de a kávé mintha víz lett volna. Szépen hazatekertünk.
Itt hozzászólhat!
