Ma kezdődött a hetedik budapesti Wagner-napok. A kedvencemmel, a Tannhäuserrel. Ezért kezdtem el operába járni. Senki nem érti, Wagner, mint kezdet? Igen. A csodálatos MűPában (helyesírása ingadozik, de ez lenne a helyes, a logón rövid ü-vel látom) telt ház. Ott van mindenki. Volt és mai miniszterek, fővezetők, akadémikusok, egyetemi tanárok, újságírók, médiaszemélyiségek… mivel kétszer van egy-egyórás szünet, mindenki szemlélődik. Az egyik szünetben a MűPa előtt odajön egy csöves, és gratulál a nyelvi műsoraimhoz. Kezet nyújt. Kellemetlen helyzet. Honnan ismer föl, évek óta nem vagyok képernyőn. Lecsúszott értelmiségi lehet, aki valóban értékelt téged, nyugtatnak meg az ismerőseim. Lehet, hogy ő olvassa majd először ezeket a sorokat.
A Tannhäuserrel nem lehet bukni. Én napokig dúdolom. A rendezés már elgondolkodtat: a „minimáldíszlet” nekem bejönne, de ennek ellenére nincs egy egységes gondolat, ami végigvonulna a darabon. Nem hiszem el Vénuszt, de nem hiszem el, hogy „belőné” magát Heinrich; illetve elhinném mindkettőt, ha a rendezés egységes gondolatba rendezné. Nekem az operaházi rendezés koherensebbnek tűnik. De persze itt is élvezem, és rendkívül boldog vagyok, hogy Budapest valamivel kiugrott. Ebben tényleg jók vagyunk. Hajrá, Wagner-napok!
Másnap is jár még az ember feje a darabon. Heinrichnek elege van a folyamatos és örök gyönyörből (boldogságból). Érthető. Ki akar örökké élni? Vágyik a föld szépségei után (madárdal, patakok). Érthető. Heinrich gőgösen dicsekszik a megélt testi gyönyörrel, szembemenve az énekes-lovagok fennkölt, tiszta, szűzies szerelemeszményével. Lehet, meg sem történt, álmodta csak, de paráznaság. Érthető. Hogy ezért elítélik, megvetik, a korban érthető. A régi, tiszta szerelem (Erzsébet) iránti vágy, érthető. Hogy bűnbocsánatot akar kapni, ez is érthető. Hogy nem kapja meg, hát van ilyen. Hogy akkor inkább vissza Vénuszhoz, érthető, az legalább van. Hogy Erzsébet fájdalmába belehal, s így szentté válva közbenjár az érdekében, s akkor ő is megváltódik, újjászületik, hihető. Az emberi érzelmek kavalkádja vonul fel a műben. No és a zene: nekem a nyitány nagyon tetszik, a bűnbocsánatért zarándoklók dala, Erzsébet-Vénusz páros áriája, a halleluja… Illetve az egész…
Itt hozzászólhat!
