Német könyvek, romantikus regények, erdők-mezők virágai, kutyakalauz, úszó- és gázlómadarak, erdők-mezők virágai, Fekete István, Felix Salten…, kézimunkakönyvek, kézimunkák, fakuló családi képek, természetes életmód könyvek, grafológiakönyvek, apám tökéletes állapotban lévő indexe (Masarykova Universita v Brné), ahol kezdte az egyetemet, majd folytatta a Komensky Egyetemen, családi fotók: barnák a 30-as évekből, feketék későbbről, fakuló színesek a 80-as évekből, némelyiken én is, képeslapok, levelek, azt hiszem, nem illene elolvasnom. Nővérem egy borítékot ad, minden testvérnek maradt egy kisebb összeg is. Ez a pénz éget, három napja van az asztalomon, nem nyúlok hozzá, inkább költötte volna magára. Emlékszem arra, hogy mennyire gondosan készítette össze iratait, ha eljön az utolsó óra, ne legyen semmi probléma, mert annyi gond szokott maradni az ittmaradóknak, papírok, anyakönyvi kivonat, költségek, miegymás… Végül is bár esőre állt, a nap kisütött a temetésen, a négy gyerek feketében sorfalat állt, a pap gyönyörűen beszélt, nem voltunk sokan, de azért a Felvidékről is eljöttek, anyu-apu egymás mellé került… Itt van egy láda könyv, kézimunka, fénykép. Bizonyos dolgokra már én is homályosan emlékszem; egy-két nemzedék és elfelejtődik minden, még a nagy kultúrák többségének létrejöttéről és megszűnéséről is hézagosak az ismereteink, az emberiség nagyon gyorsan felejt, és lám, az egyszeri ember is.
Vígh János felvidéki autószerelő (az Opel első műhelyének tulajdonosa) és felesége, Kristofovics Júlia három gyermeke az 1930-as években: Valéria, Jutka, Emília (az én édesanyám). Most már valamennyien újra együtt vannak…
Nővérem megkért, hogy a temetésre írjak valamit, amit majd ott felolvasnak. Ezt írtam. A szülőföldem szónál a kántor hangja elcsuklott, alig bírta folytatni…
„Balázs Jánosné Vígh Emília (1924-2013) Érsekújvár mellett született egy kis faluban (Pudmericen). Gyermekkorában szlovákul és németül is megtanult. Az érsekújvári gimnáziumban érettségizett. 1946-ban házasságot kötött Balázs Jánossal, a gimnázium magyar-latin szakos tanárával. Négy gyermekük született: Emília, Mária, János és Géza. 1948-ban kitelepítették őket, Magyarországra költöztek. Férje az MTA Nyelvtudományi Intézetének munkatársa lett, első magyar nyelvű könyvünk, a Jókai-kódex kutatója. 45 évig éltek boldog házasságban. A nehéz időkben munka mellett nevelte gyermekeit, valamennyi egyetemet végzett: Emília közgazdász, Mária építészmérnök, János közlekedésmérnök, Géza nyelvész-néprajzkutató lett. Hét unokája, két dédunokája van. Negyedik gyermekük megszületése után munkába kellett állnia: dolgozott a Bosnyák téri piacon, az Egyesült Vegyiműveknél, a Haladás Ktsz.-ben, majd a Hungarofrucht külker. vállalatnál. Bár áttelepülésük után megszerette Rákoskeresztúrt, Budapestet is, később élt egy kis Vas megyei faluban, Csényében, majd pedig Ráckevén is – halálos ágyán sokszor fölemlegette az „én édes szülőföldemet”, Érsekújvárt. A szülőföld, a gyerekek, a család mindenekfölött való értékét, tiszteletét képviselte, s hagyományozta gyermekeire, unokáira. Elmondható róla is, hogy „élet helyett órák” – a 20. század nagy tragédiái megviselték, de számos örömteli, boldog pillanata is volt életének, különösen férje, gyermekei, családja és szülőföldjének szeretete. Akik utolsó óráiban vele voltak, tapasztalták, hogy az élettel és a halállal megbékülve távozott: hitt abban, hogy küldetését elvégezte, s szerettei talán egy boldogabb világban élhetnek.”
Itt hozzászólhat!
