Lohengrin

Csak a nevemet ne kérdezd! De a kíváncsiság, no meg a felbujtás (ki lehet ez a furcsa lovag?) nagy úr. Mint sejtjük, Elza von Brabant végül mégis megkérdezi a nevét. Mint Éva a paradicsomban. Mint Judit A kékszakállú herceg várában. Mint a nem ér a nevem…-játékban. Miért tetted? Egy évig élhettünk volna csodálatos boldogságban. De most már a Grál visszarendel, küldi értem a hattyút. De mit akar ez jelenteni? „A titkokat ne lesd meg?” Ne kérdezz a jó okára? – A Müpa színpadán egy militáns világ, amelyet az akkor még névtelen Lohengrin megjelenése kiszínesít. Majd távoztával minden újra militáns lesz. Megváltói küldetés? Felvillantani a szépséget, a jót, az igazságot, majd pedig hagyni visszatérni a szürke és kegyetlen hétköznapokat? – A Lohengrint az érchangú kórusért (Honvéd Férfikar) lehet nagyon kedvelni, no persze Ortud átkai sem utolsók. A Tannhäusert csodás nyitányáért, s visszatérő motívumaiért kedvelem, a Trisztán és Izoldát végülis Izolda szerelmi haláláért… az utolsó percekért. A budapesti Wagner-napokat pedig minden szempontból, nagyon. (Vezényelt Vajda Gergely, rendezte: Marton László.)