Hajnalban egy csapat piroskabátos tízéves forma gyerek száll fel a Keletiben az Erdélybe tartó vonatra. A kocsi másik felében telepednek le, rögvest előkerülnek a kütyük: mozgóképek, fényképek, filmek, színek, játékok, gépi hangok, csöngetések. Csak azt hallom: Ábel, Ábel. Ábel, van wifi, de nincs internet. Ábel, ez fotoshop, nem képi videó. Ábel, nekem megvan ez az applikáció. Ábel, van memóriakártyád? Ábel, sms-ed érkezett, nem hallod? Ábel, lelőttelek. Ábel, imádom ezt a játékot. Ábel, a felső részbe bedugtam az iPad-töltőt. Ábel, most már leállítom a mobilnetem. Szia Ábel, szia Ábel! Nem hallja, mert agydugó van a fülében.
Közben áthaladtunk Cegléden, Abonyon, Szolnokon, Törökszentmiklóson, Kisújszálláson, Karcagon, Püspökladányon, Bárándon, Berettyóújfalun; a Zagyván, a Tiszán, a félig kész új Tisza-hídon, a Keleti-főcsatornán, a Berettyón, de Ábel ebből nem látott semmit.
Itt hozzászólhat!
