Kemenceszellem

A kecskeméti Katona József könyvtárban van előadásom a netnyelvről, legfrissebb gondolataimat is elmondom a felerészt középiskolás, felerészt idősebb közönségnek: érdekes, bal oldalon az ifjúság, jobb oldalon a idősebbek foglalnak helyet. – A meghívó, Füzi László, a Forrás főszerkesztője ragaszkodik ahhoz, hogy megnézzem a Nemzetközi Kerámia Stúdiót – néhány utcácskára a régi kisvárost idéző hangulat, egész negyednyi terület régi és új házakkal, átjárókkal, udvarokkal: kiállításokkal, alkotóházakkal. Udvariasságból vállalkozom rá, nem fogtak még meg a kerámiák. De amit itt látok: először is egy kerámiadarabokból összerakott kaput, edény-, táltanulmányokat,  kerámiakönyveket és -újságköteget (Mishima Kimiyo), kerámiavirágot, kerámiakorpuszt. Megdöbbentő hajékonyság: kerámiakígyó (Babos Pálma), szökőkút (Pärnamets Kadri), virág, sőt virágszirom (Simon Zsolt József), meglepő szobrok (Csekovszky Árpád: Lovas, Ujházi Péter: Torony), misztikus lények (Halls Susan, Páral Miroslav). S ami a legjobban megtorpant: Haber Szilvia: Entrópia – egy deformálódó piramis, szívesen rátenném egy könyvem címlapjára. Miközben bóklásztunk az épületek-kemencék-zegzugok között, feltűntek a Nyugat-magyarországi Egyetem hallgatói, akik itt végzik gyakorlatukat. Jó lehet nekik. – Megismertem a kemenceszellemet, ez parányi szobrocska, ki/mely vigyáz a kemencében a nagy műre.  Füzi László pontosan tudta, hogy milyen benyomást fog rám tenni a műhely, csöppet sem bántott, hogy a későbbi vonattal indultam haza. A művészetek hatnak egymásra. Amit nem tudunk a szavakkal, a mi művészetünkkel elmondani, azt anyagba, itt kerámiába formálják mások. A szellem közös, csak az anyag más.