Most velem is megtörtént, nem csak az Örkény-darabban. Elveszett az uszodai karórám, rajta még 33 alkalom, nem kevés pénz. Az uszodából még kijöttem vele, a gyorsétteremben a farmerzsebből áttettem a hátizsákba, a postán matattam még az igazolványom után, talán ott esett ki, otthon már nem volt meg. Többször végigböngészem a „bejárt utakat”: asztal, szék, ágy, padló, hátha leesett, nincs. Belenézek a szemeteskukába is. Gyanúba fogom a macskát, hátha szájába kapta a színes műanyagot, de a macska közömbös marad. Rosszul alszom. Másnap elmegyek a postára és a gyorsétterembe, szolgálatkészek, rögtön megnézik a talált tárgyak fiókját, nincs. Szomorúan megyek tovább az uszodába, kell venni új karórát. De sehol a környéken parkoló, inkább hazamegyek. Délután, órámról hazajövet, egy érzéstől vezérelve alaposan nézegetem a postaláda körül a füvet. Hihetetlen: ott lapul a zöld karóra. Amikor a kulcsot kivettem a hátizsákból, kiránthattam vele. Tegnap fohászkodtam valakihez, hogy segítsen. Segített. Most viszonozni illene. Úgy kell élni, hogy méltó legyek hozzá.
Itt hozzászólhat!
máj
2
