A közép-amerikai „rossz fiúk országában” a legtöbb az egy főre jutó gyilkosság. Én teknősmentőket, szerelmeseket, gyerekeket látok ott. A diktatúrának nevezett közép-ázsiai országban libasorban, patyolattisztára mosott egyenruhákban vonulnak a gyerekek az iskolába. A Föld legnépesebb országában nem tapasztalom a mindennapi éhezést. Ománban ramadán idején napszállatkor meghívnak a mecset melletti lakomára. A Maldív-szigeteken egy srác kifizeti a taxinkat. Grúziában a buszig kísér a taxis. Srí-Lankán megállítják a buszt, hogy a külföldi ne maradjon le. Azerbajdzsánban egy tömött, szűk mikrobuszban egy férfi átadja a helyét… A 13. anyanyelvi konferenciára a világ minden részéről érkeznek magyarok. A nagyszalontai református templomban spontán orgonakoncert születik, a végén a Himnusz. Körbenézek: mindenkinek folyik a könnye. Béláék Ausztráliából jöttek, azt mondták, utoljára látni szülőföldjüket. Most azt írják: jövőre is jönnek. Mindenhol tapasztalom a kedvességet, az együttműködést, a mosolyt. Egyes pesti buszokon a vezetőnek mutatni kell a bérleteket. Egy ismerős vezető mondja: végre látom az utasaim arcát és köszönünk egymásnak. Egy hallgatóm azt mondja: tanítani akar, az a legfontosabb. Csak Pesten kapható gyerekkönyvet viszek Váradra (karácsonyi ajándék lesz), kapok egy üveg kristálytiszta szilvapálinkát. Távoli faluban tartok előadást. Utána a könyvtárban fejedelmi asztalt terítenek: friss felvágottal, újborral. A rádióban felolvassuk Halmai Tamás karácsonyi írását. Látom, hogy ifjú munkatársam szeme elhomályosodik… Néhány nappal később már egy Halmai-kötet van a kezében.
Itt hozzászólhat!
