India elgondolkodtató helyzeténél, melyet az éhínségből, nyomorból való nem túli régi kiszakadás, a gazdasági és intellektuális fejlődés jellemez, ám egyúttal ránehezedik a gyors fejlődés ára, a környezetpusztítás, az iható víz elvesztése, a városok levegőjének szennyezettsége, és mindennek mélyén a vallási és társadalmi békétlenség, a dzsáti (az vagy, aminek születtél meghatározottsága, mi kasztrendszerként ismerjük) mindent befolyásoló ereje… – Négy órával később már ismét Dubajban vagyok. Megírtam, az emberiség csődjének tartom Dubajt, a dubaji észbontó, fölösleges, jövőfelélő fejlesztéseket. Nekem a Bursh Kalifa csaknem ezerméteres tornya nem az emberiség csodája, hanem csődje. Tövében, a világ legnagyobb malljában megittam egy kávét, nem esett jobban, mint bárhol máshol. A mallban három órát barangoltunk, alig találtunk ki (pedig sürgettem). Ha India a hagyománybeli korlátainak a foglya, Dubaj a határtalan korlátlanságának. Az ember korlátoltnak születik?
A reggeli budapesti géphez készülődve katolikus delegációra figyeltem föl. Élükön hazánk bíboros-érsekével. Bevillan, hogy most volt a Fülöp-szigeteken, Cebun az eucharisztikus kongresszus. Két éve én is arra jártam, és éppen Dubajban kellett átszállni. A delegáció a mi gépünk felé tartott. Óriási megnyugvás vett rajtam erőt. Ha ilyen szent emberek lesznek a gépen, akkor ránk különösen vigyázni fog a Jóisten. Úgy is lett. S hadd tegyem hozzá, kíváncsi voltam, vajon az állami-egyházi delegáció (az egyházügyi államtitkárral az élen), vajon első osztályon utazik-e. Nem, ugyanott ültek, szunyókáltak, ahol mi, az economy classon. Sőt, Erdő Pétert többen megszólították, és ő türelmesen beszélgetett az emberekkel. Bár én is ismerem, nem akartam zavarni.
Itt hozzászólhat!
