Azt mondták, hogy az operát nem Wagnerrel kell kezdeni. Nem voltam valami nagy operabarát, de volt egy némettanárom, Katona Feri bácsi, aki egyszer órára behozta Wagnert, beszélt róla, meg a német irodalomtörténetről is, szóval még 18 éves koromban megkaptam egy Wagner-válogatás lemezt (most is megvan), hallgatgattam, s megszerettem a nagy slágereket a Tannhäuserből, a Lohengrinből és a Trisztán és Izoldából (vezényel: Herbert von Karajan). Azután eltelt néhány évtized. Most eszembe jutott. Elmentem az Operába a Tannhäuserre. Óvtak tőle, az operát nem Wagnerrel kell kezdeni. És csodálatos volt. Ismertem a dallamot, amely végighullámzik az operán, tetszett. Azután következett több más opera. És megtudtam, hogy minden június elején a Műpában Wagner-napok vannak, sőt „Kis Bayreuthnak” is nevezik Fischer Ádám programját. Ódzkodtam a hatórás Parsifaltól. Tetszett, de még nem ragadott meg annyira. Azután AG-tól szakmai jegyet kaptam a Lohengrin főpróbájára. No ez nagyon bejött. Az egyesített honvéd férfikar dübörgése, a kedves történet, no meg a Műpa is – először voltam itt, igazán büszkék lehetünk rá. Tegnap megfejeltem a Trisztán és Izoldával. Ez már nehezebb, nem is opera, zenedráma, tudom meg. Volt, aki a hatórás program elején azzal biztatott, megéri, mert a végén Izolda szerelmi halála gyönyörű. Ezt ismertem, tényleg az. De azért az egész opera egészében nem jött be. Majd legközelebb. Láttam a jeles zenekritikust tapsolni, másnap a NSzabadságban olvasom a Lohengrinről, a színpadra vitelről lesújtó a véleménye, az énekeseket már dicséri. Nekem nincs olyan lesújtó véleményem a rendezésről („ritka nagy égés”, írja Fáy Miklós). Szerintem nagyon erős a férfikar szerepeltetése, a szürke ruhák színesbe váltása, remek kis gegek vannak, végtére egy szép meséről van szó, miért ne… Igen, néha öncélú, de ha ezzel csal be érdeklődőket a rendező, hát tegye. A kritikust kritizálni nem szokás (ha rólam ír), de most nem rólam. Ezt írja: „De az operának jó esetben ennyi is elég lehet. (Új bekezdés.) De hol van a jó eset? Még ha nem is rossz, mert azért csak eljátsszák Lohengrint…” Pontosan idéztem, reggel óta gondolkodom, hogy mit akart írni a sztárkritikus. Ő a rézfúvósokat hibáztatja, valamit hallott (én nem, de nem vagyok zeneértő), én viszont a disszonáns mondatokra figyelek fel. Tényleg: a zenekritikusnak értenie kell a zenéhez. És a jó mondatokhoz nem?
Engem elvarázsolt a Lohengrin, igen, jövök legközelebb is! Köszönet érte tanáraimnak, akik először beszéltek róla. Szurkolok azért, hogy Budapest, a Műpa júniusban „kis Bayreuthtá” váljon, egyébként minden esélyünk és lehetőségünk megvan rá.
Itt hozzászólhat!
