Somogyi Győzővel

„A festményeimen nincs reális tér, és ez tudatos. … fölbontottam a reális arányokat és a reális teret…” (86) Egyfajta ázsiai szabadság és megoldás (mely engem is megfogott), s mely a népművészetünkben máig megnyilvánul. „Isten egy Paradicsomba teremtett minket, amit a Sátán csaknem pokollá változtatott…” (170) írja Somogyi Győző festőművész. Takács Gábor beszélget vele életéről, grafikáiról, festészetéről, és világot teremtő otthonteremtéséről (Salföld, önálló művészi lét). Nem veszik fel a Képzőművészetire…, teológiára megy… Innen a szabadság. S bár jár művészi körökbe, szép lassan megteremti a maga világát, nem törődve a kortársak ítéletével, kirekesztő játszmáival: kurzusművésznek, giccsfestőnek nevezik. „Birodalmi átkot” mondanak ki rá a hatalmon lévő kurátorok és elméletgyártók. „Baráti művészettörténészek jó szándékból mint posztmodern vagy szürrealista (cifraszűr-realista) stílust próbálták bocsánatos bűnként elfogadni. Ezt ingerült elutasítás követte…” (171) „Minden birodalom szükségesnek tartja, hogy egy meghatározott művészeti stílust favorizáljon, és a többi elnyomja.” A kommunizmusnak a szocreál, a nemzeti szocializmusnak is egy felsőbb rendű stílus, a modern polgári demokráciának a neoavantgárd. S ez diktatúra: „Egy fiatal művész, akinek nincs világméretű kitekintése, vagy szilárd világnézeti megalapozottsága, azt látja, hogy ez az egyetlen lehetséges út. Főleg azért, mert kialakult egy nyelvezet, egy szóhasználat, amely szellemesen és gyilkos módon megbélyegzi a más irányzatokat…” (178) A megoldás: „Csak a magányos alkotás, a türelem és a saját út vezethet célra”.(183) Ugye milyen ismerős? Hosszabban is írok róla a Kortársnak… Megkapó, őszinte, gondolkodtató, erőt adó vallomás. (Takács Gábor: A szépség szolgálatában. Beszélgetések Somogyi Győzővel festészetről, grafikáról, esztétikáról. FOKUSZ Egyesület, Magyar Napló, Bp., 2016. 193 oldal.)