A szocializmusban folyamatos munkaerőhiány volt; bizonyos szakmákra folyamatosan kerestek munkást; de beszéltek kapun belüli munkanélküliségről is (a teljes foglalkoztatottság miatt olyanoknak is volt állása, akikre nem volt szükség). Ma is van ilyen. – A rendszerváltást követően a piaci alapokra helyeződő gazdaságban megjelent a korábban csak a két világháború közötti időszakból ismert munkanélküliség. A munkahelyet keresni kellett, meg kellett becsülni, nem volt tanácsos azzal fenyegetőzni: Felmondok, ha… – Most bizonyos területeken (betanított munka, kereskedelem-vendéglátás) ismét van munkaerőhiány. Szabolcsi falvakban láttam olyan plakátot, hogy egyszerre három helyre is csábítják a munkanélkülieket. Egyes cégek ingyen szállással és egyéb juttatással csalogatják a munkanélküli vidékeken élőket. És megindultak a fizetésemelések is. Ezek igen jó jelek, hiszen, ha valaki szeretne dolgozni, az tudjon. Csak morfondírozom azon: Mi történt, hogy egyszerre megfordultak a trendek? Tényleg nőtt a vásárlóerő? (Aki eddig egy kiflit, szoknyát vett, az most kettőt?) Eltűnt (elvándorolt nyugatra) a munkaerő? Sokan a lehetőségek ellenére sem akarnak dolgozni? És végül egy dilemma: Ha most a határokon túlról (főleg Kárpátaljáról, Erdélyből) csábítunk munkaerőt, az most az összmagyarság szempontjából jó vagy rossz?

Itt hozzászólhat!

Megosztás