Papp Andrea félperceseit olvasom. A műfaj természetesen Örkény Istvántól származik (meg is köszöni a mester születésének centenáriumára megjelent Kétszáz félperces című kis kötetében), majd rövidműfajhoz illően egy parányi kis kötetben (Félpercesek szegedi papucsban) folytatja teljesen hétköznapi, anonimizált, poénra épülő történetkéit. Ami megkapó bennük: szinte valamennyi az emberekről, az emberségről, kisebb-nagyobb bonyodalmakról szól: családról, barátokról, gyerekekről, vasárnap délutánokról, vonatokról. Októberben a Tetten ért szavakban ismét válogatok belőlük. (Papp Andrea docens, az ELTE BTK idegen nyelv lektorátusának vezetője, egy időben angoltanárom is volt. Örkény István az 1960-as évek elején az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyárban dolgozott, s így minden munkanap a házunk előtt ment el, valószínűleg találkoztunk.)
Félperces interjú Örkény Istvánnal: – Mester, most hogy betöltötte a 100. évét, mit gondol, ment-é a könyvek által a világ elébb? – Őszintén szólva, nem igazán… – És, Mester, olvasnak manapság az emberek? – Nem tudom, de az én Egyperceseimet még mindig olvassák. – Vajon mi ennek a titka? – Mi lenne, hát az, hogy rövidek! De hallom, te még rajtam is túlteszel a félperceseiddel.
Itt hozzászólhat!
