Szükség

A fiú háromkor kelt és hajnalban ért fel Pestre, hogy odaérjen az önképző foglalkozás elejére. Úgy tervezte, hogy a Nyugatinál lévő élelmiszerüzletben vásárol reggelit, ám a nyitáskor a bejáratnál egy jókora adag emberi ürülék fogadta. Aznap nem reggelizett. Pár lépésre innen nyitották az éttermet, az ajtóban ott is jókora adag emberi ürülék. Halmazállapotából  ítélve ráért volna az illető az emberi kultúra által már kialakított (illem)helyre menni. A nyestek jutnak eszünkbe, amelyek mindenhol látványosan, nyilván jelzésként hagyják ott ürüléküket. Mindkét helyen természetesen a kis fizetésű alkalmazottaknak kellett eltakarítani a szart. Van rá speciális eszköz, de gondolható, hogy egy-egy ilyen eset mennyiben növeli az empátiát. Az ürüléken túl még egy meglepetésben részesültek. A teraszon egy 20 év körüli lány támaszkodott a az asztalra, hátulról pedig egy ember mélyen belemerült. Az ajtónyitásra egy bokor mögé rejtőztek. Igen, bokor mögé. Vagyis mind az ürülékes, mind a szexuálisan túlfűtöttek eleve elbújhattak volna. Egy ideje, legalább tízezer éve ugyanis az emberiség ezeket az ügyeket intim módon végzi. Az állatok nem tekintik annak, bár azért előfordul náluk némi visszafogottság: „mint amilyen gyámoltalan / a szükségét végző vadállat”. De mivel ez is a kulturális evolúció hozadéka, van visszaút! A visszaút pedig elkezdődött a kultúrában, kommunikációban, nyelvben… Az emberiség egyre kevésbé rejti magában a százezer évvel ezelőtti önmagát.