Csenger még mindig nagyon messze van. Majdnem Mátészalkáig vezet az autópálya, de az utolsó 50 km: rossz út, kamionok, lassú járművek, hosszan kígyózó falvak. A nyolcvanas években jártam erre utoljára, néprajzi gyakorlatok, Tyukodon. Most a Partiumi Területi Kutatások Intézete tart itt konferenciát a pompásan felújított O’sváth Gyűjteményben. Eljöttek a széles értelemben vett Partiumból sokan, hogy bemutassák kutatásaikat, s hogy egyeztessenek a jövőről. A partiumi vasutakról szóltam, vasútnéprajzi kutatásaim újabb fejezeteként. A Monarchiában szépen felfejlesztett vasutak okozták e táj vesztét Trianonban. S ez a veszteség máig érezhető. Ebéd után megnézem Csenger Makovecz Imre-építette házait, a katolikus templomot még le is fotózom. Egy kolléga szüntelenül azt kérdezte: de mi a cél? Azt a választ kapta rá: az elvágott kapcsolatok helyreállítása. Például a vasútvonalaké, nyilván a kor igényeihez igazodva. Az mégsem normális, hogy Debrecenből alig lehet eljutni Nagyváradra, és az sem, hogy a nemzetközi vonatok két-három mozdonycserével, a határ mindkét oldalán való várakozással Budapestről Nagyváradra 4 és fél, Kolozsvárra 7 és fél óra alatt érnek. Ha nem késnek, mert azért az 1-2 óra késés mindennapos. 245 és 400 km-ről van szó.
