A miniszter felesége

A téma remek: Hogyan alakítja át az életét, személyiségét valakinek a politikai karrier (még ha férje is a miniszter). Legutóbb például azt hallottam: Bizonyos beosztás felett az emberek elfelejtenek ímélekre válaszolni. Azt pedig magunktól is tudjuk, hogy mikor szaporodnak meg a rokonok (a família), a telefonhívások… De ez csak az első tünet. Ezután jönnek a torzulások. Állítólag Bronislav Nusic a 20. század legtöbbet játszott szerb drámaírója. Jó lenne megismerni. A téma tehát jó. Sztori viszont alig van. Szatirikus vígjátéknak van definiálva, talán azért, mert a szatirikus jelző elvesz a víg-ből. Van jellemkomikum, elszórva helyzetkomikumok is, meg a megszokott pantomim, tánc, mókásan forgó, a hatalmat jelképző pulpitus. Egy fél jelenet a Hyppolitra emlékeztet, itt kuncogunk a legtöbbet. Pedig annyira szeretnénk harsányan nevetni, vagy könnyezni, mindegy, kicsit jobban megrendülni-felrázódni… A történet gyönge, a helyzetek nincsenek kitalálva, szétfolynak. Talán a „szláv néplélek” lassú érzelmessége miatt vontatott? Talán a fordítás tüntette el az eredeti sikeresnek mondott darabot? Vagy a dramaturgia? Vagy a rendezés? És még mindig sok mindent nem hallok. A kamaszfiú sokszor elkiabálja, hogy Vesszen a kormány, de az elejét nem értem, pedig valamire rímel. Tompos Kátyát és Farkas Dénest érteni.  Ha nem Udvaros Dorottya lenne a miniszterfeleség, aki mindent bedob a parvenü szerepében, nehezen lehetne végigülni. Túlzás (amivel fenyegettek), hogy nézhetetlen lenne. Közepes darab, taps, de tegnap telt házzal ment – végig. A kísérlet (hozzuk be a szomszédos népek színházát) sikerült, a néző pedig… még él… (Nemzeti, R. Árkosi Árpád, 2016. dec. 27.)