Április elején temették. A szlovákiai magyarság meghatározó egyénisége volt, egy ideig a Csemadok elnöke, nyugdíjba vonulásáig a kassai Thalia Színház igazgatója. Az utóbbi években felélesztette a Kazinczy Napokat. Csöndes, szorgalmas, kedves ember volt. Mindennél többet mond el A kassai ipari című riportkötetben (Szaszák György, XLPIXEL Media, Kassa, 2012) egy megható életrajzi elbeszélése: „Csízben kezdtem el hegedűt tanulni, aztán Rimaszombatban jártam a zeneiskolába – hetente háromszor. (…) Reggel felültem a vonatra, elmentem az iskolába. Délben aztán megint felültem Tornalján a vonatra, és irány Csízen keresztül Feled. Ott vártam két órát az átszállásra, majd utána jutottam el Rimaszombatra… Sokszor késő este, féltizenegyre érkeztem haza Csízbe. Ott az állomás még másfél kilométerre volt a falutól – ami egy 12-13 éves gyerek számára nem volt kis távolság. Annakidején volt egy varjúnk. Az egyetlen társam volt. Ő tudta minden este, hogy mikor jön meg a vonatom. Kiszállt az állomásra, és ott várt rám. Mikor megjöttem, a vállamra röppent, és így mentünk a sötétben hazafelé. Ezt a varjút egyébként még fiatal korában törött szárnnyal hozta be egy gyerek az iskolába. Magunkhoz vettük, meggyógyítottuk és felneveltük. A legtöbbet én törődtem vele. Ezért szeretett ennyire.” – Csoóri verse jut eszembe: „Egy éjjel földre roskad, / megtört lesz majd, kicsi — / Bejön egy madár érte / s csőrében elviszi”. Pétert is várta egy madár az örökkévalóságban, és nem lesz egyedül.
Itt hozzászólhat!
ápr
13
