Egybeesések

Az egybeesések (szinkronicitás) egy része nyilvánvaló véletlen, és csak torzító, „kiemelő” tudatunk csap be minket: megtörténik velünk valami, és rövid időn belül visszatér, visszaköszön. 1. Írom az álomkönyvemet: gyakori álomesemény, sokan számolnak be róla, hogy álmodunk valakivel, és másnap találkozunk vele. (Velem is sokszor megtörtént.) 2. Ugyancsak velem történt: múlt héten gondoltam a rég nem látott TÉ-re, és tegnap délben megszólított egy üzletben. (Igaz, mindennap gondolok sok emberre, és nem találkozom velük, nyilván a valódi találkozás „kiemelte” a sok gondolatfoszlányból ezt az egyet, és többletjelentést adott ezzel.) 3. ML meséli, Tiszacsécsén járt, megnézte a Móricz-emlékházat, legkedvesebb könyve A boldog ember. Másnap elmeséli Sátoraljaújhelyen FJ-nek, aki azt mondja, hihetetlen, nekem is a legkedvesebb könyvem, éppen tegnap tettem ki az asztalomra. ML: Másik legkedvesebb könyvem az ugyancsak Szatmárban játszódó, Hollós Korvin Lajos A Vörös-torony kincse. FJ: Az lehetetlen, mert nekem is, és tegnap ezt is elővettem és kitettem az asztalomra, ha nem hiszed, gyere nézd meg. (ML mondja, kérdezzem meg FJ-t, hogy a történet igaz. Elhiszem.) – Racionálisan mégis véletleneknek gondolom ezeket. (A nyelvtudomány számos etimológiai törvényszerűségnek tűnő dolgot vél véletlennek. Én nem feltétlenül.) – A világ nagyobbik része láthatatlan és megérthetetlen, miért ne hihetnénk abban, hogy vannak másfajta törvényszerűségek, mint amelyeket bizonyítani tudunk…