Ezzel a címmel adtam elő a szegedi Állati jelek konferencián. Röviden: etnolingvisztikai univerzálé az állathangutánzás, és egyetemes jelenség az a hiedelem, hogy az állatok „beszélnek”, valamint az, hogy az ember és állat megérti egymást. Minden folklórban, irodalomban bőven vannak erre emlékek. Nem véletlenek a Maugli-történetek sem (bár többségüket igen nehéz bizonyítani). A gyermeki tudatban az állatokhoz való kapcsolat mély és ösztönös; ahogy az állatok sem bántják a „tejszagú” gyermekeket. A mesékben és álmokban szereplő keveréklények (félig állatok félig emberek) talán valamiféle ősi szimbiózisra utalnak; ahogy ebből fakadhat az állatősök emléke és a lélekvándorlás tana is. – Az egykori megbomlott kapcsolat helyreállítása az interspeciális vagy fajok közötti kommunikáció, amelyet az ember folyamatosan gyakorol az állatokkal (s az állatok egy része kimutathatóan veszi is ezeket a jeleket, s reagál rá). – Várkonyi Nándor szerint egyértelmű az állati múlt számos jele az embernél, és az értelem jelei az állatoknál. Az ősi, „paradicsomi” ember valamikor együtt élt a szelíd állatokkal, de ez a harmónia megbomlott. Maradványai azonban itt vannak. S az ember örök törekvése, vissza az állatokhoz, újratanulni az elveszett közös nyelvet! (Bővebben majd a tanulmányban.)
