Miért, hogy a legjobb szándékok dugába dőlnek? A két külön világ: Anna és Henrik egymásba szeretnek. Anna a felső középosztályból és Henrik, az anyagi gondokkal küszködő leendő lelkész. Henrik tele van mély, kiismerhetetlen sebekkel. Mindkettőjük anyja pontosan tudja, hogy ez katasztrófa lesz; mindent elkövetnek, “terelnek”, imádkoznak, hogy ne történjen meg. Kétéves elterelés, várakoztatás után mégis összeházasodnak. Egy északi parókiában kezdik a szolgálatot, s lassan tönkremegy minden. Mi a Henrik múltjában lévő nagy “titok”, amely ennyire sebezhetővé tette? Mindketten a legjobb szándékokkal indulnak, mégis sokszor egymás fejéhez vágják: “ezt sohasem bocsátom meg neked”. Maguk is rádöbbennek: hogyan folytathatnánk, ha ennyire leromboltuk mindent? De azért újra-újrakezdik, s film zárójelenete is egy újabb újrakezdést sugall, miközben már csak közös életük törmelékein lépkednek. A sors persze furcsa: a két nagyon különböző ember küzdelme felfogható sikeresnek is: szeretik egymást, egymásé lesznek, vissza-visszatérnek egymáshoz, az északi parókián egy ideig sikeresen tevékenykednek, Viktória királynő kiemeli őket, rájuk bízza a királyi kórház lelkészségét… De mérhetetlen fájdalmakkal teli siker ez, ha egyáltalán az. A film legdrámaibb jelenetei: amikor Frida, a pincérnő, Henrik korábbi jegyese átengedi Henriket Annának; Anna és édesapjának (Johan = Max von Sydow) viszonya; amikor Johan Henriknek a vonatokról mesél (ahelyett, hogy lebeszélné Annáról); Henrik és a gyárigazgató szópárbaja a kislányok konfirmációja előtt; végül a befogadott gyerekkel kapcsolatos féltékenység, konfliktus. Tudható, hogy Ingmar Bergman szüleinek történetéről van szó. Az 1900-as évek Svédországa. Már gőzösök közlekednek, gázlámpákat gyújtanak a városokban, vidéken szánon közlekednek, kintről hordják a vizet és a folyóban mosnak. (Svéd-német-angol-olasz-francia-dán-finn-norvég-izlandi életrajzi film, 180 perc, 1992. Rendező: Bille August.) Azon gondolkodtam még el, hogy mennyire északi, mennyire svéd film is ez.

 

 

Itt hozzászólhat!