Bizonyos vágyak, célok adott életkorhoz vannak kötve. Az ember szívesen tenné később is. De tudni kell: már késő. Az élet korlátait vagy átlépjük, vagy nem. Az összeset biztos nem. Ilyenkor tudomásul kell venni: már késő. Bizonyos tettekhez adott életkor kell. Ha nem akkor következnek: már késő. Pozíció és szerelem is azt üzeni egyszer: már késő. A történelem lehet kegyes vagy kegyetlen hozzánk. Visszanézünk, ritkán vagyunk hálásak, pedig mi éppen lehetnénk. Nem éltük úgy, ahogy kellett volna. Már késő. A karácsonyi kaktusz sem tavaly, sem idén nem virágzott ki. Az orchidea viszont igen. Sőt, egyszerre sok virággal. Úgy gondolom: szép, sőt csodálatos, de már késő. “Most tél van és csend és hó és halál. / A föld megőszült;  / Nem hajszálanként, mint a boldog ember, / Egyszerre őszült az meg, mint az isten, / Ki megteremtvén a világot, embert,  / E félig istent, félig állatot, / Elborzadott a zordon mű felett  / És bánatában ősz lett és öreg.” Talán “Majd eljön a hajfodrász, a tavasz…” De már tudjuk: későn, túl későn. És nem itt, és nem úgy, és nem is vele, nem veletek, nem velük. (Versrészletek: Vörösmarty: Előszó)

Itt hozzászólhat!