A romantika véget ért, de mi próbálkozunk. Mi úgy, hogy felnőttkorunkra megszerettük az operát. Karácsony előtt: a Bohéméletet. Klasszikus rendezés (Nádasdy Kálmán). Van, aki giccsesnek mondaná, de amikor a harmadik felvonásban a karácsonyi hangulatú, papírmasé párizsi utcán elkezd esni a műhó, sokan felsóhajtanak, és egy pillanatra félreteszik okostelefonjukat. Mert azért opera közben van, aki azt nézi. A romantika véget ért, de mi próbálkozunk. A bohém, komolytalan, tengődő művészek, Rodolfo, a költő és Mimi, a szegény, nyomorgó varrólány története. A kivirágzó, de a szegénység, a nyomor, a féltékenység által tönkrement szerelem, majd az utolsó pillanatokban való újból egymásra találás… Romantika? Ne lenne ma vágy a szerelemre? És, ha éppen nem is szűkölködünk, bár vannak emlékeink erről, ma minden esetben szabadon meg-ki élhető a szerelem? Az Operaház (Erkel) minden év decemberében játssza. A zene az első pillanattól csodálatosan árad, váltogatja az öröm és a fájdalom hangját, nincs üresjárat, talán a nem operabarátokat is megérinti. Vajon milyen megfontolásból akarta az előző vezetés bezárni és lerombolni az Erkelt? Dől a közönség, nyugatról is, ahogy ők mondják, a diktatúrába, a nekik nevetséges árú, ám világszínvonalú operáért. Angol felirat is van. Nem tudom, hogy az okostelefonosok is megkönnyezik-e a történetet. Nekem anyám, nővérem: Mimi. Ma is őrzöm anyám operakönyvét, s fáj, hogy ő, akárcsak a szegény varrólány, nem élhette meg annyiszor az örömöt; például az opera örömét, ahányszor én, most korlátlanul. Jó látni a szépen felöltözött, minden korosztályból való közönséget, jól esik az Erkelben a méregdrága karácsonyi koccintás, a színház előtt a forralt bor, jó részt venni a tapsban, bár nem hiszem, hogy valóban jobbá válunk. A romantika véget ért… Maradt egy kis hely a szívekben, lelkekben, titkolt érzelmekben, az előadás alatt megtörölt szemekben. Az élet megy tovább. Öncélú okoskodások és véleménymondások, elégedetlenségek, a romantika, s véle mégiscsak a legbensőbb érzelmek lesajnálása, kijátszása, tönkretétele. És persze a sors, mely néha úgy összebogozza a dolgokat, hogy nem tudunk belőle kigabalyodni. Hogy írja Temesi? Két utat hagy a sors: vagy temetsz, vagy temetnek. (Erkel, 2018. dec. 23. – Köszönöm a művészeknek, nekem ez az előadás volt eddig a legszebb.)

Itt hozzászólhat!