Guatemala és Mexikó között egy végtelennek tűnő sík területet dzsungel borít. Nincsenek utak, települések. A határ a térképen egy egyenes vonal, képzelt határ. Csak néhány domborulat emelkedik ki. Ha ezekre fölmászunk, körben a táj egyetlen végtelen egyenes. Alul a zöld őserdő, madarakkal, leginkább (pók)majmokkal, bőgő-, szerintem ugató majmokkal, koátikkal (ormányos medvékkel) és persze jaguárokkal (de ők elkerülik az embert).
Ha valami véletlenül kiemelkedik a teljesen vízszintes horizontból, az gyanúra ad alkalmat: az mesterséges domb, s valószínűleg templompiramist rejt. És a valószínűség bizonyság, ha felmászunk rá, hiszen bár egy ezredév alatt beborította a növényzet, a humusz, s a fák gyökerei jórészt szétszedték, széttépték a lépcsősorokat, azért itt-ott kilóg valami, ami emberi kéz alkotása, s egyébként is egész tökéletesen szabályos „struktúra”. Ami kidudorodás a képen látható, El Tintal egyik piramisa. Fölmásztunk arra is, tényleg az.
Az őserdő legbelül árnyas és nedves. De mindenhol előtűnnek a „struktúrák”, alakzatok. Kis karavánunkkal megálltunk itt, s lám, ez is egy kis piramis. Senkit sem érdekel, mert kicsi, s ebből rengeteg van. Csak a nagyok, a harmincméteres fák közül kikandikálók az érdekesek. Feltárni az egészet nem lehet, nem is érdemes, egyébként sem értjük meg, hogy mi volt, mi történt itt.
Engem viszont az egész érdekel. Minden este és minden hajnalban a piramisok tetején gubbasztok, megfog a végtelen sík, a naplemente, a napfölkelte látványa, igyekszem gondolkodni a maja papok fejével: itt tökéletesen látszik, ahogy el-le megy a nap, lassan elsötétül a táj, fújni kezd a szél, lehűl a levegő, s mintha tényleg lassan minden halni készülne. Ám virradatkor, fölmászva a piramisra, látjuk, amint kelet felől derengeni kezdenek a fények, lassan világosodik, megszólalnak a madarak, mintha feléledne minden, feljön a nap, és üvölteni kezdenek a bőgőmajmok. Rendben van minden, egy kicsit újjászülettünk. Ki mozgatja mindezt, mitől ennyire szabályos? Mítoszokba és képletekbe foglaljuk, megpróbáljuk uralmunk alá vonni, de tudjuk, ő ítél, ő győz a végén.
