Ötven év termése. 11 válogatott elbeszélés korábbi 7 kötetből. Tárnok Zoltán elbeszéléseinek főszereplője a kisember, ma sokan úgy mondanák: lúzer. Egy mikrokörnyezetben, Budapest sokféleképpen „irodalmiasított”, kétarcú kerületében, a VIII. kerületben. Az árnyék (1996) főszereplője küldönc, mindenes egy vállalatnál, ám a „rendszerdöntés” elsők között dobja az utcára, és az akkor gyorsan szaporodó gátlástalan ügyeskedők karmaiba kerül. Duplán lesz földönfutó. Az író szerint itt a földön már nincs is megoldás, „árnyékká”, kísértetté válik. Egy külvárosi srác meséli el futballkarrierjét (Szemközt a lelátó, 1976). Egy edző fölfedezi futballtehetségét, szép karriert fut be, amit betetőz egy csodálatosnak, vonzónak ígérkező házasság. Majd kiderül, hogy még sincs minden rendben, elkezdődik az „összetöredezés”, lecsúszás, egészen a börtönig. A Nyüszítések (1975) egy belvárosi bérház függőfolyosóján ücsörgő üvöltöző elmeháborodottról szól. Eleinte még elnézik neki, „szegény bolond”, de amikor már tarthatatlanná válik, elvitetik. Az Éjfélig (1980) fiúi „bikáznak” (egyfajta golyójáték) a tér eldugott sarkában. Egy erősebb fiú elveszi a gyerekek játékát, majd az agresszor is bűnhődik (pengével megjelölik), mert mindenkinél van erősebb. Elnyomott öccs palackpostával üzen: a „végzetes báty” tartja „alattvalóként” szobafogságban, sőt terror alatt A hinta, a romos ház meg a Gizi (1966) című elbeszélésben. A Méz és méreg (1992) főszereplője, a leszázalékolását intézi, közben furcsa jeleket vesz észre, és olyan érzése támad, mintha egy megrendezett jelenetben lenne, figyelik, rejtett kamerák veszik, s arra ösztönzik, hogy magánnyomozásba kezdjen egy ismeretlen férfi után. A „meghasadt” személyiség ábrázolásán túl az elbeszélés alaptörténetének újdonsága a korunk technikája által lehetővé vált folyamatos megfigyelés, melynek alappéldája az orwelli 1984. A Távolodva (1983) című elbeszélés sűrített mozzanatokkal Eszter magára maradottságát, a sodródó ember elveszését mutatja fel. Totális kiszolgáltatottság helyzete az albérlőé: Az albérlő (1973). Nemcsak azért, mert nincs lakása, ezért más lakásába, esetleg társbérletbe kényszerül, hanem azért is, mert mindenben alárendelt, sokszor még elemi szükségleteit is egy idegen emberhez kell igazítania. A válogatáskötet címadója a Kereszt a falon című elbeszélés. Ez a leglíraibb, ez szól legszebben a szeretetvágyról, a megmaradni, fennmaradni mellett a jobbá lenni vágyáról, és persze ismételten az elbukásról. Főszereplője egy lány, aki belesodródik a VIII. kerületi éjszakai életbe, prostituált lesz „futtatóval” (stricivel, selyemfiúval), gyermeke is születik.  A kitörés lehetősége felvillan, egy valószínűtlen kapcsolatban… persze kudarc. A Szédülés (1979) egy jóakaratú, művelt tanár évtizedes lefojtott indulatai nyomán támadt suta, önkontrollját vesztő, mindent tönkretevő kitörési kísérletét tárja elénk. Az ötödik égtáj (2012) egy „szöveggyógyító”, korrektor nyugdíjazáskor történő önfeladását mutatja be. Megoldás: az ötödik égtáj, vagyis: a fent. Tárnok Zoltán stílusa változatos. Sokféle elbeszélési mód, nézőpont, és nyelvi megoldás találkozik benne. Roppant finom írói módszerekkel emeli meg, teszi irodalmivá a külvárosi pesti nyelv fordulatait. Egyes elbeszélései a részletező, tárgyias stílust képviselik, mások az élőbeszéd drámaiságához közelítenek. A kisemberek író által megfigyelt nyelvi világa emelt, szépirodalmi szinten jelenik meg az elbeszélésekben. A nyelvi világ egyik összetevője a nagyvárosi, kültelki folklór, valamint a szleng. Ennek ellenére az elbeszélések stílusa nem közelít a nyelvi dokumentarizmushoz, megmarad „emelkedettnek”. (Részlet egy hosszabb, megjelenés alatt lévő tanulmányból.) (Tárnok Zoltán: Kereszt a falon. Kortárs Kiadó, Budapest, 2018. 452 oldal.)

 

Itt hozzászólhat!