Korán feküdtem, éjjel felébredtem és járt az agyam: melyek a jósló jelek: a szívverés, a szédülés, az étvágy, a bőr, a haj, a fogak, a cukor, a koleszterin, a PSA? És hogy meddig szól a jegy, amelyet szülők váltottak, igaz, talán van némi saját szerep is az útvonal-hosszabbításban. Hogy miért tart a jegy csak 27, 33, 50, 60 évig, vagy akár 89-ig. És hogy nem tudható, pontosan mikor kezdődik el a lemez B oldala. Följegyeztem néhány gondolatot, és visszaaludtam. Reggel rájöttem, miért jöttek elő ezek a gondolatok. A 85 éves vidéki nagymama állapota romlik, világa beszűkült, már senkit sem ismer meg, csak ül, semmilyen kommunikációra nem reagál, az ételt sem nyeli le mindig, kezében egy újság, mintha olvasna, már nincs közöttünk. Tegnap kaptuk a hírt, hogy készüljünk fel a távozásra. Mikor egy élet lezárulni készül, egyszerre gondolunk a nem eléggé értékelt hétköznapokra és a nagy titokra, a világmindenségre. Ütközik bennünk a a mindennapok semmisége, kicsinyessége, jelentéktelensége (aminek túlzott jelentőséget tulajdonítunk) a mindenséggel: a teremtéssel, a küldetéssel, az örökhagyással. Nem tudjuk, meddig szól a jegy, amelyet nem is mi váltottunk. De azt tudom, hogy nem értékeljük eléggé, ameddig érvényes.

Itt hozzászólhat!