Írjak?

Meg szoktam nézni a lájkokat. Tudják, azt a kis rovatot, amely mutatja (most angolul, de néha magyarul), hogy valaki olvasott, egyetért. Nem írom, hogy tetszik, kedveli – mert azért szó van olyan dolgokról, amelyek nem szépek, vagy nem illik tetszésnyilvánítást tenni. Ám azért fontos a visszajelzés. Egyre több helyről hallom: olvasom ám a naplódat. Ez jó. Vagy nem. De nem lájkolják. (Persze, lehet, hogy nem „arckönyveseknek” – egyeseknek FB-sek – talán nem is lehet. De akkor meg lehetne üzenni. Az üzenet nem csak beszólás.) Azt is mondják, írjak minden nap! Na jó, de kinek? A naplóíró hiú ember. Azért ír, hogy olvassák. Nos, kevesen lájkolnak. Ezek szerint nem olvassák vagy nem tetszik. Érdekes, a mindennapi beszélgetésekben megjelentek ilyen mondatok: „A múltkor mesélted, hogy… ja lehet, hogy nem mesélted, hanem a neten olvastam…” És gratuláltak is már szóban néhány bejegyzésemhez. De nem lájkolják. Lehet, hogy nem érem el a kritikus tömeget. Megnézem Hartay Csaba blogját, a Viharsarki kattintóst, ott lájkolnak. (Tudom a skálafüggetlenség matematikai modelljéből, hogy ahol már sok van, oda megy a sok… erre van népi mondás, de itt nem írhatom le, Csaba meg egyébként is barátom.) Szóval van még néhány (!) gondolatom, élményem, meg is osztanám, de ehhez kéne a visszajelzés! Ráadásul akkora szerencsében van részem, hogy elmondhatom a gondolataim egy részét a hivatalos nyilvánosságnak is. Ha tehát nem lájkolnak, akkor majd ott mondom el, mindenkinek. Szóval írjak még gyakrabban ide? Csak, ha lájkolják! Ezt, itt! Life is like!