Várkonyi Nándor a nagy magányos magyar művelődésfilozófus munkásságának jó részét árnyékban, a tudománytól, szellemi élettől elrekesztve, a publikálás reménye nélkül végezte. Ezért jórészt az asztalfióknak írt, az utókornak, nekünk… Monumentális életműve (kb. 5000 oldal) csak az utóbbi évtizedekben vált elérhetővé a Széphalom Könyvműhely jóvoltából, azt gondolhatnánk, hogy ezzel bekerült gondolkodásunk véráramába,  elkezdik olvasni, idézni. De ez nem történt meg. Várkonyinak most sincs szerencséje. Ezért Miklóssy Endre készített egy Várkonyi-olvasókönyvet. Az olvasókönyv (breviárium) alapjául Várkonyi Nándor 13 könyve szolgál. Célja: Várkonyi Nándor kifejtett-nem kifejtett gondolatainak, filozófiájának áttekintő rendszerben való bemutatása, értelmezése idézetekkel, magyarázatokkal. Egy bevezető rész Várkonyiról szól: Az időben, ahol az ember él – főleg a Pergő évek alapján. Ezt három nagy gondolati egység követi: Az időn kívül – ami volt, tehát van is; Az idő- és ismeretelméletünk változása, valamint: Vissza a mi időnkbe! Látható, hogy a kulcsszó: az idő. Várkonyi – mai szóval – az kulturális evolúciót (az ember, a kultúra, a civilizáció evolúcióját) vázolja fel – kiindulva az állati evolúcióból. Visszatérő motívuma egy egykori harmonikus kor, az Aranykor vagy Paradicsom, amire a népek mítoszai folyamatosan utalnak. Föltehetőleg egy nagyon ősi, antropológiai élményről van szó. Az ugyancsak mindenhol elterjedt vízözön-motívumok azt sugallják, hogy egy másik nagy katasztrófa (trauma) is érte az emberiséget, melyek valamiféle válaszfalat húznak a régi („elsüllyedt”) és az új, már általunk is ismerhető világ közé, s egyúttal magyarázatot adnak a hirtelen felbukkanó magaskultúrákban megfigyelhető párhuzamosságaira. És itt jön be a mai (tudományos) szemmel lenézett okkultizmus és mágia. Várkonyi szerint az elveszett világ, elveszett ismereteinek a megismerésére, előhívására szolgálnak ezek a gyakorlatok. „Okkult jelenségek a természeti és lelki életnek azok a jelenségei, amiket a hivatalos tudomány még nem ismer el egyetemesen, s amelyek okai az érzékek elől rejtettek, okkultizmus pedig ezeknek a kutatása.” (120) „Némely állapotban, minők az ájulás, az álom, a szomnambulizmus (alvajárás, holdkórosság, BG), és a meghaláskor, mindőn Énünk tudatos része homályba és éjszakába süllyed, felébred a Másik. (…) A telepátia, tisztánlátás, távolhallás, az asztráltest és a hasonmás kilépése mind ennek a Másiknak a nyelve. Tevékenységének hatóköre roppant mértéken túlterjed az érzékeken. Az értelem veszít általa, de a többi képesség hatalmasan megnövekszik.” (165) Nyilvánvaló, hogy ezeknek a jelenségeknek a mai tudomány legföljebb orvosi-pszichológiai magyarázatát és kezelését kísérli meg, de szóba sem kerül művelődéstörténeti beágyazása (ami a korai pszichoanalitikusoknál alapvető volt).A végső, tisztán filozófiai kérdés: az emberiség halad vagy hanyatlik? Várkonyi filozófiai válaszai ott vannak a műveiben, ám a legtömörebben Horváth Árpádnak írja meg egy levélben ezzel kapcsolatos gondolatát: „emelkedett-e az emberiség egyálalán? Más a haladás, más az emelkedés. A tudományok óriásit haladtak, de a rablókapitalizmus, a gengszterkommunizmus, az imperialista hódítások, a világháborúk, a diktatúrák, a népdeportálásáok és –irtások, a rabszolgatáborok, az atombombák stb. emelkedést jelentenek-e? Erkölcsileg és társadalmilag az emberiség soha olyan mélyre nem süllyedt, mint a 19—20. században, ezt az ellentünetek nem törlik el, csak enyhítik” (Napút-füzetek, 98. 29.) (Miklóssy Endre: Várkonyi Nándor olvasókönyv/Kende Katalin Várkonyi Nándor életének és munkásságának válogatott bibliográfiája. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2019. 320 oldal) (Bővebben majd a Kortársban.)

 

Itt hozzászólhat!