A művészet ugyanaz, mint a természet. Ne keressenek benne más törvényeket, mint amelyek saját törvényei. Lehetséges, hogy a művészet csupán a természet oldalhajtása.
Még nem művészet, de már több, mint művészet. Az ilyen művek gyakorta asszonyok, gyermekek, őstehetségek, azaz kicsinyek tolla aló kerülnek ki. Az ilyen művek gyakran általában senki tolla alól sem kerülnek ki, mert nem jegyzik le őket, szóban őrződnek meg (kallódnak el). Többnyire egyszeri példányok…
A vers kritikusának első kötelessége, hogy maga ne írjon rossz verseket. Legalábbis ne publikáljon.
Nem millióknak, nem egyetlen embernek, nem magamnak. Magáért a műért írok. A mű az engem választotta úton önmagát írja. Nem érdekelnek mások és magammal sem foglalkozom.
A művészet csábítás, lehet, hogy a föld legutolsó, legkifinomultabb és legellenállhatatlanabb csábítása, az az utolsó kis felhő az égen, amelyre a haldokló nézett, aki akkor már semmire sem nézett és a felhő színét szavakkal (akkor már minden szót elfelejtett) próbálta visszaadni…
Az én időm holnap lejár, mint tegnap az övé, mint holnapután a tiéd, mint mindig minden idő elmúlik, mígnem maga az idő is elmúlik.
Vannak költők, akik a minimumon kezdték és a maximumon fejezik be, és vannak olyanok, akik a maximumon kezdték és a minimumon fejezik be.
A sport mesterségszerűen végzett mozgás, vagyis ellentétes mindazzal, ami gyermeki – vademberi – állati, ami organikus és célszerű – ami értelmes… Nem lehet a lélek pusztulása árán megvásárolni a test egészségét!
Mert a gyerek velünk született adottság, még a szerelem előtt bennünk van… A lenni akaró gyermek vágya tárja ölelésre a karunkat…
(Teremtő olvasás, perszonálfilozófiai irodalomszemlélet.)
(Cvetajeva, Marina: A művészet a lelkiismeret fényénél. Eszsék. Tinta, Bp. 2008. 210 old.)
Itt hozzászólhat!
