Lassú, talán túl lassú, szelíd, csöndes embernek ismertem. Nem volt gyereke. Elvált volt már, amikor munkahelyén feltűnt neki egy ugyancsak szelíd, szép, többgyermekes családanya. A kapcsolat nehezen indult: nem akart a család életébe bezavarni. Valahogy kiderült, hogy az asszony házassága válságban van. Sokéves közeledés után összejöttek. Csaknem harminc évig éltek együtt. Elfogadta és szerette az asszony gyerekeit. Szépen éltek, eleinte még utazgattak, később már csak élték boldog nyugdíjas éveiket, olykor az asszony unokáival övezve. Összeköltöztek, eladta lakását, a pénzt odaadta testvérének, akinek voltak gyerekei. Évekig betegeskedett, az asszony lelkiismeretesen ápolta. Ahogy élt, olyan csendesen ment el. Utolsó képem róla: ül a tévé előtt. Meghalt, nem maradt utána semmi. Pontosabban: maradt egy csomó komolyzenei CD és modern grafikai reprodukció. Halála után tudtam meg, hogy bejárta a világot, kiállításokat rendezett, ismerte a fél világ képzőművészetét. De soha nem beszélt róla. Most ott van a sok CD és grafika, és nem szólalnak meg.
Itt hozzászólhat!
