A tarpai pálinkaház megnyitására, 2012. ápr. 27.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Polgármesterek, civil szervezetek vezetői, idegenforgalmi szakemberek, sajtómunkások, a Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend Egyesület nagymesterei!

Ünnepi alkalomra gyűltünk itt össze a történelmi nevezetességű Tarpán, egy parasztházból lett pálinkaház megnyitására.

Benedekfalvy Luby Margit egyik 1939-ben született tanulmányában a „szilva hazájának” nevezi ezt a tájat, a Vásárosnaménytól Tiszabecsig húzódó területet. A következő szilvafajtákat sorolja fel – ízlelgessük ne csak a szilvafajták ízét, hanem nevét is, valamint Luby Margit népies stílusát is:

(1) kékszilva vagy macskatökű: „Sem aszalásra, sem lekvárnak nem alkalmas. Fájának kérge barnásszürke. Ágazata vadabb, burjánosabb, mint a többieké. Tövisei is vadabbak. Ághegye piros. Gyümölcse a kökénynél alig nagyobb, formája kerek, ha megérik, mézédes. Ennek a cukortartalma a legnagyobb. Ha kádban kiérlelik cefrének, a cefréjétől be lehet rúgni. Illyés Károly legalább azt mondja, hogy egy bérese állandóan részeg volt a szilvaérés idején. Végül rájött, hogy a kékszilva cefréjétől részeg”.

(2) penyigei vagy nemtudom szilva (másoknál nemtudomka): „Nem annyira kéklik a fáról”, pálinkaszilva, de lekvárfőzésre is alkalmas.

(3) boldogasszonyszilva: „setétveres kék” színű, csak pálinkafőzésre használják ezt a Nagyváthy is említette fajtát.

(4) lotyó vagy fosószilva: kimondottan pálinkaszilvának tartják.

Luby Margit összefoglalása szerint: „Ebből a négy kékszilvafajtából főzött szilvórium hasonlíthatatlanul értékesebb, zamatosabb, mint az ország többi részén veres szilvából főzött szilvórium. Vetekedik, ha nem is ízesebb, a kecskeméti baracknál. Amikor a világháború után egyre-másra állították fel ezen a vidéken a nagy szeszfőzdéket, akkor a szilvóriumunk márkás itallá emelkedett” (Benedekfalvy 1939. 300–301.)

Több mint 70 évvel ez ízes leírás után most itt állunk a szilva hazájában egy pálinkaház udvarán: mert sokan hisznek abban, hogy Szatmár, illetve a Beregi-Tiszahát tovább építheti ezt a hagyományt. Ez a pálinkaház-avatás egy állomás az országépítés folyamatos útján. A változó gazdasági környezet megköveteli, hogy folyamatosan újragondoljuk országunk, és szűkebb hazánk helyzetét, soha nem pihenhetünk, nem elégedhetünk meg, innovatívnak és kreatívnak kell lenni. Ennek eszköze például hagyományaink fölélesztése, és a korunk igényeihez való igazítása. Például a pálinkának a felszabadítása a negatív értékítéletek alól. Sokáig a pálinka egyenlő volt a népbetegségnek számító alkoholizmussal. Éppen népi hagyományaink kutatása bizonyítja, a jó pálinka (és persze a jó bor) egyáltalán nem vezet alkoholizmushoz.

Sőt: az alkoholizmus ellen jó pálinkával és jó borral kell küzdeni. Például: szatmári szilvapálinkával.

Az 1990-es években a magyar pálinkakultúrában óriási fordulat történt. Ezt csak az tudja értékelni igazán, aki emlékszik az egyszerű, egyenízű szeszes italokra, a cserkóra (cs-vitaminra), a vegyigyümire, a karcos konyakokra. A pálinkakultúra feltámadt és kiszínesedett. Egyre-másra bukkantak fel a táji, válogatott, ropogós-egészséges gyümölcsből készült valódi magyar gyümölcspálinkák, elindultak a pálinkaversenyek, rendeztek több pálinkakonferenciát, s ma már alig akad település, ahol a borfesztivál mellett valamikor pálinkafesztivált ne rendeznének.

2002. június 1-től csak a 100%-ban gyümölcspárlatot tartalmazó ital viselheti a pálinka nevet, megkülönböztetve a kereskedelmi (kommersz) és a különleges italféleségektől. Ennek bevezetése nyomán az Európai Unió elfogadta a pálinka név kizárólagos magyarországi használatát, ezzel a pálinka hungarikum lett.

Vannak, akik úgy tartják, hogy a pálinkások öntudatát a magyar pálinka művelődéstörténetének kutatása, s az 1998-ban megjelent A magyar pálinka című néprajzi-nyelvészeti monográfia adta vissza. Az addig lesajnált, főleg az alkoholizmussal kapcsolatba hozott pálinkakészítés új színben tűnt fel: úgy, mint értékmentő, sőt értéktermelő (például idegenforgalmat vonzó) tevékenység, a pálinka fogyasztása pedig – a mértékletességet betartva – mint étvágygerjesztő, kedélyfokozó tevékenység, sőt bizonyos mértékig mint orvosság.

A pálinkások ugyan a borosok után kullognak, de ebben nincs semmi rendkívüli. A magyar nép inkább boros, mint pálinkás. Ha viszont mégis pálinkáról, pálinkakultúráról van szó, akkor csakis úgy érdemes róla beszélni, mint különleges minőségről: hagyományos fajtákról, táji (eredetvédett) gyümölcspálinkákról, jóféle népi gyógypálinkáról (ágyaspálinkáról).

A pálinka mély meggyökeresedettségét jelzi, hogy a magyar nép köszönésbe is foglalta: „Pálinkás jó reggelt!” Van, aki meg is válaszolja a köszönést: „Nem pálinkás jó reggel, hanem boros jó nap van!” Vagyis, a hasadra süt a nap! Népünk egyértelműen vallja, hogy „a pálinka adja az erőt”, de azt is mondják: „egy liter sem használ jobban, mint egy pohár”. Vagyis a lényeg: a mértékletesség.

A magyar pálinkakultúrában elkezdődött valami. A hagyományos pálinkák történeti, néprajzi fölfedezése, táji pálinkák föléledése, a terminológia nyelvi kutatása, pálinkás tudományos szimpóziumok (a szó eredeti, görög jelentése: ivás, lakoma, mai jelentése: szűkebb körű tudományos tanácskozás!), pálinkakönyvek, szerveződések, pálinkafesztiválok, pálinkaversenyek, pálinkanap, lovagrend, egyletek, pálinkaturizmus, pálinkás „butikák” (boltok) hálózata.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Itt is vannak táji termékek, kiváló gasztronómiai különlegességek, vendégcsalogató ízek. Gondoljunk csak olyan sajátosságokra, mint a kötözött tésztaleves, a szatmári tepsis hús vagy töltött káposzta, a túrós lepény, esetleg a kemencében sült kenyér vagy a túróval töltött fánk. Megvan még a csaknem érintetlen táj: a Felső-Tisza. Olyan nyugodt tája, mély csöndje kevés vidéknek van, mint ennek. Hollandia aranyáron venné meg ezt a tájat, ha eladnánk nekik. Nyilván nem adjuk, mert ősi Árpád-kori települések vannak itt, a magyarság múltja, közel a Vereckei-hágóhoz, Árpád-kori templomok gyűrűje, világraszóló, a történelem mélyébe tekintő freskókkal, csodálatos hangzású helynevekkel. Hadd hívjam fel a figyelmet, a közeli Kisar-ra és Nagyar-ra, mely falvak neve Aradéval lehet rokonságban, de nekem hangzásbeli rokonságot mutatnak a magyar szóval is, s ha még egyet ugrunk, akkor bizony Tarpa, Csaroda, Tivadar nevében is benne van az ar…: s ha ez nem is etimológiai, szótörténeti rokonság, de mindenképpen hangzásbeli… Itt még a falvak neve is összecseng.

Népünk annyiszor szenvedett, de mindig talpra állt. Tarpán („Eszetamásfalván”)  nagyon fontos a talpraállásról is beszélni. A magyar pálinkakultúrában az elmúlt két évizedben világraszóló fordulat történt. A lehangoló, ízesített égetett szeszektől eljutottunk a táji pálinkák föléledéséhez, az újra sokszínű és sokízű pálinkakultúrához; a kulturált pálinkakóstoláshoz és –fogyasztáshoz. Miért ne lehetne ilyen fordulatot elérni a gazdaság egyéb területein is? Csak hit kell hozzá, az pedig a magunk döntése.

Ez a pálinkaház is a hit terméke. Hittek benne, hogy lesz, és lett. Része egy nagyobb tervnek: Szatmár és Bereg kereskedelmi és idegenforgalmi felvirágoztatásának. Az egyre inkább igényelt hazai, békés, csöndes, vendégszerető falusi turizmus egyik megállóhelye. Állomás a szilvaúton.

Javaslom, és biztatom Önöket: haladjunk tovább ezen az úton.

És ne feledjük: „első pohár a barátságé, a második a vidámságé, a harmadik a gyalázaté”! Én most ugyan egy pohárral sem ihatok, viszont felkérésre örömmel avatom fel a pálinkaházat!

Itt hozzászólhat!