Vajon miért annyira népszerű Medea, hogy egyszerre legalább öt helyen játsszák Magyarországon? (Általában Médeia helyesírással). Az elhidegülés, az elválás, az elhagyás miatt? A gyerekeken való megosztozás miatt? A gyerekekkel való zsarolás miatt? A közös gyerekek megölésének kilátásba helyezése miatt? A megalázottságból fakadó bosszúvágy miatt? Az egyik jobban szeret, mint a másik miatt? Az adott szó, a hűség relativizálása miatt? Az idegenekkel (barbárokkal) szembeni ellenérzés miatt?
Ez itt most a Narratíva Kollektíva előadása: három Medeából gyúrta össze a drámát a dramaturg (Balázs Júlia): Euripidész alapján túl Grillparzer és Jean Anouilh nyomán. Hangsúlyosabbak lettek az előzmények, a barbár földről való menekülés, az elhidegülés; s jóval kevésbé árnyaltabb Kreón biztonsága vagy Iászón új szerelme, illetve Iászón fájdalma, amikor Medea azt mondja neki, hogy megölte a gyerekeit (a megölés tényét Euripidész elrejti, itt is megvan motiváció és kés, de nem tudjuk meg, hogy valóban megtörténik-e). Hangsúlyosnak tűnik az eltávolodás, elhidegülés, valamint az idegenek elleni averzió; mások inkább az elhagyott feleség bosszúját emelik ki. A címbe emelt gyerekek mindvégig néma jelenlétükkel hangsúlyozzák a drámát; de keretszerűen olykor elgitározzák gondolataikat.
A kompilált dráma lassan indul, a két fiú krónikásként is szolgáló dalai nem túl szépek, a gyakori mikrofonba beszélés nem indokolt; de a falat jelképező díszlet érdekes, az alkalmi sátor kimondottan jó ötlet, érdekes, hogy a darabba bekerül a „krétakör” is. Talán ez a Medea az, amely legjobban a szövegre épít, de az elején szinte alig érteni, hogy mi is történik, miért is kerülnek Kreónhoz. Pedig kíváncsiak lennénk rá. A leghatásosabb szerepet Hajduk Károly (Kreon) alakítja, jó még Medea szerepében Pető Kata, Iászonként ifj. Vidnyánszky Attila. (R.: Hegymegi Máté, Jurányi Inkubátorház, ma.)
Korábbi Médeiák:
Nemzeti Színház: http://www.balazsgeza.hu/?p=13957
Pinceszínház, beavató előadás: http://www.balazsgeza.hu/?p=14321
Katona, Sufni:http://www.balazsgeza.hu/?p=14388
Itt hozzászólhat!