Jókai írja, „ez időben verseit az utolsó parasztkunyhóban éppen úgy ismerték, mint a delnők budoárjaiban, s arcképe ezernyi ezer példányban forgott a hazában…” A legenda hősies és rejtélyes halálával csak fokozódott. A népi emlékezet egy sajátos módja: az emlékállítás. Ennek is legnyilvánvalóbb módja a tisztelt személyiséghez fűződő közvetlen (érintkezéses, azaz indexikus) kapcsolat. Minden vallás alapítójának vagy kiemelkedő képviselőjének (szentjének) számon tartják születési helyét, szálláshelyét, nyughelyét, sok helyen még a lába nyomát is. Az emlékállítás egyik természetes formája: a személyiség és a neki árnyékul szolgáló fa kapcsolata; illetve a későbbiekben az emlékére ültetett fa (emlékfa) mint kezdetleges emlékmű, szobor. Gautama Buddhát egy fügefa alatt érte a megvilágosulás. A fát azóta bódhifának nevezik. II. Rákóczi Ferenchez kötik a Romhány melletti 300 éves törökmogyorófát, Parádon Rákóczi-tölgy, Balatonakarattyán Rákóczi-szil őrzi emlékét. Kossuth fája van Tiszaföldváron, Bajánsenyén, Velencén. Petőfi-fát tartanak számon Nagyarban, a régi Túr mellett és még sok helyen.
Petőfi-fa, Nagyarban
A fa ősi szimbólum: a földben gyökerezik, ágai az ég felé nyúlnak. A fa, akárcsak az ember, két világhoz, a lenti és fenti világhoz kapcsolódik. Sok kultúrában egyes kiemelkedő fákat, ligeteket természetfölötti lények (istenek, szellemek) lakóhelyének tekintettek. A szentfa-tisztelet sok népnél fölfedezhető. „A faszimbolika és a fatisztelet végül is továbbéltet valamit az ősi természetvallásból, amelyben a fák nem csupán nyersanyag-szolgáltatók voltak, hanem tündérszerű nimfáknak otthont adó lelkes eleven lények, melyekhez érzelmek fűzték az embereket” írja Hans Biedermann (Szimbólum-lexikon, Corvina, 1996: 104). A szentfák tiszteletéből nőtt ki számos búcsújáróhely, vagy a mai Magyarországon, főleg a Dunántúlon is megfigyelhető képesfák, szentfák hagyománya. (Írtam erről a Magyar Nyelvőr 2021. évfolyamában, valamint a hajonaplo.ma oldalán: https://hajonaplo.ma/eletmod/fakep-nincs-kepesfa-van.html). A szentfák egyik elágazása a nem szakrális, hanem profán céllal kijelölt, ám a népi emlékezetben mégiscsak egyfajta sajátos naiv „szentkultuszként” értelmezhető emlékfa-szokás. Az emlékfák szokását fenntartó legfőbb ok: „ők, mint a természet tanúi, látták azokat az eseményeket, amelyeket ma élő ember már nem láthatott, tehát valami ősi, természetes kapocs a múlt és a jelen között”.
A leghíresebb Petőfi-fa a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyaron, a Kis-Túr mellett található. Valamikor itt érte el a Tiszát a kis Túr, ma már ez egy mellékág, mert a Túr 1929 óta jóval följebb, Tiszakóródnál egy mesterséges mederben, az úgynevezett Túr-bukónál torkollik a Tiszába. Petőfi 1846 nyarán, Obernyik Károly költőbarátja buzdítására Szatmár megyei körútra indult. Felkereste Kölcsey szatmárcsekei sírját, megismerkedett a nagyari Luby Zsigmonddal, később több alkalommal vendégeskedett a nagyari kúriában. A nemrég pompásan felújított nagyari Luby-kastély ma az egyetlen épület a megyében, amelyben Petőfi Sándor megfordult. A kastélytól alig egy kilométerre található a régi Túr és néhány kilométerre az egykor „kanyargó”, ma már szabályozott Tisza. Petőfit az 1846-os személyes élmény, a nagyari táj ihlette A Tisza című versének megírására. Azonosították a versben szereplő malmot, és az egykori torkolattól látható tarpai templomtornyot is.
A teljes írás itt olvasható: https://helyorseg.ma/rovat/szempont/dr-balazs-geza-petofi-fak
Itt hozzászólhat!
