Az akadémiai elutasítás és elhatárolódás ellenére a magyar nyelvtörvényt a kormány felkarolta, és a 2000-es társadalmi vita után 2001. november 29-én kisebb módosításokkal, csaknem kétharmados parlamenti többséggel elfogadta. Hangsúlyozni kell, hogy a megszületett törvény gyakorlatilag nem tekinthető „nyelvtörvénynek”, ezért a nyelvművelők javasolták, hogy inkább „reklámnyelv- vagy felirattörvénynek” hívják. Címe sem sugall nyelvtörvényt: szövege a tehát következő: 2001. évi XCVI. törvény a gazdasági reklámok és az üzletfeliratok, továbbá egyes közérdekű közlemények magyar nyelvű közzétételéről
A magyar nyelvtörvény alkalmazása kapcsán viszonylag kevés eseményről számolhatunk be. Néhány eset azonban elérhető a jogtár-adatbázisokban.
Kellő távolságtartással azt mondhatjuk, hogy a magyar nyelvtörvény vagy „reklámnyelvtörvény” az összes ismert nyelvtörvénynél enyhébb, gyakorlatilag a reklámtörvény (1997) alfejezeteként is elképzelhető lenne; valamint a benne foglaltak alacsonyabb jogszabályokkal is szabályozhatók lennének. A magyar nyelvtörvény végeredményben semmit nem korlátoz, nem tilt, csak (megszorításokkal) kétnyelvűséget (magyar és más nyelv) ír elő. Hogy mennyire nem működik, ékesen bizonyítja, hogy egyre többször találkozni kizárólag idegen nyelvű táblákkal és használati utasításokkal.
Mégis lehet-e valamilyen pozitív hatása a nyelvtörvénynek? Lehetséges pozitív hatása (gondoltam 2005-ben, lásd: Balázs 2005: 147), hogy nyelvileg is színesebb, változatosabb lehet az utcakép (aminek a külföldiek is örülhetnek, hiszen a magyar sajátosságok közé tartozik a páratlanul érdekes írásmódú-kinézetű magyar nyelvünk), és szorgalmazza a magyarnyelvűséget (a reklámozók, feliratkészítők inkább fognak törekedni az anyanyelvűségre). Erre egyébként spontán – társadalmi – mozgalom is indult a reklámnyelvtörvénytől függetlenül. 2005-ben írt soraim túlzottan optimistának bizonyultak. A magyar nyelvtörvénynek semmilyen pozitív hatását sem lehet kimutatni, szerencsére viszont káros hatása sincs. Tipikus szimbolikus törvény lett, és az maradt a mai napig.
A nyelvtörvény hiányossága, hogy az idegen szavakra összpontosítva nem tudta kezelni az idegenszerűségeknél még nagyobb gondot jelentő és szaporodó rosszul fogalmazott (például a túlbonyolított, hivatalos, jogi) magyar nyelvű szövegeket, amelyek amellett, hogy kommunikációs zavarokat okoznak, demokráciahiányt okoznak, talán még inkább rombolják a nyelvi kultúrát, közízlést.
A nyelvtörvény lehetséges negatív hatása, hogy lehetetlen fordítási és magyarítási ötletek születnek. Megnőhet a magyartalan tükörfordítások száma. A legnagyobb negatív hozadéka azonban az, hogy a magyar nyelv ügye pártpolitikai téma lett, és hosszú időre megosztotta a nyelvészeket, valamint elbizonytalanította a magyar nyelvművelést és nyelvstratégiát. Ez pedig már a „nyelvtörvény” vitájában megmutatkozott. Egy akkori szélsőséges vélemény szerint: „A nyelvtörvény arról szól, hogyan talált újból egymásra az, ami mindig is összetartozott: a politika és a nyelvművelés. Az új jogszabály támogatja az emberek nyelvhasználat szerinti diszkriminációját és annak intézményesült terjesztőit, a szellemi alvilág álnyelvész szélhámosait”.
Végül pedig egy beszédes példa, hogy a magyar nyelvtörvény mennyire nem tudta befolyásolni a magyar nyelvű világban az idegen szavak és kifejezések reklámokban való megjelenését. A
Idézett irodalom:
Balázs Géza 2005. „A magyar nyelv elé mozdításáról…” Vitairat a nyelvművelésért. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Itt hozzászólhat!
